3,4 milliárd forintos fejlesztések Tokaj-Hegyalja világörökségi helyszínein

Vallási helyszínek, kastélyok, műemlék épületek, történelmi utcarészek újulnak meg a „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése” című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból. A projekt célja a világörökségi helyszín versenyképességét javító turisztikai attrakciók kialakítása.

 

3,4 milliárd forintos fejlesztések Tokaj-Hegyalja világörökségi helyszínein

A beavatkozás a világörökségi helyszínek épített örökségeinek, objektumainak állagmegóvására, turisztikai célú fejlesztésére irányul Tokaj-Hegyalja kiemelkedő egyetemes értékeinek bemutatása céljából.



Tokaj városában a belvárosi sétáló utca egységes szerkezetű átépítése, 19 főutcai ház homlokzatának rekonstrukciója, valamint az óvárosi parti sétány fejlesztése valósul meg. Megújul Mád belvárosa, a Borsay-kastély kertje közösségi térré alakul, a Sichermann-ház interaktív kiállítással bővül. A projekt részét képezi a tállyai Mailloth-kastély belsőépítészeti átalakítása, a kastélykert rendezése, a tolcsvai Rákóczi-kastély fejlesztése. A vallási értékmegőrzés keretében megújul a tállyai evangélikus templom, a bodrogkeresztúri római katolikus templom és a csodarabbi háza. Az intézkedés továbbá a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja, többek között a tolcsvai Rákóczi pince, a tarcali Rákóczi-szüretelőház és a sátoraljaújhelyi Ungvári pincesor környezetének, funkcionális és infrastrukturális elemeinek helyreállítása által.

A konzorciumvezető 10 helyszínre a Tokaj világörökségi borvidék egészét 3D-s grafikával megjelenítő, hatnyelvű, turisztikai információs táblát telepít. Az információs táblákhoz telefonos applikáció, hangos túravezetés készül, amely a világörökségi helyszínre, objektumhoz érkező turisták eligazítását, tájékoztatását segíti.

A megkötött támogatási szerződés birtokában a konzorcium megkezdte a kivitelezési munkák és az eszközbeszerzések előkészítését, a fejlesztés várhatóan 2018 őszén indul és a tervek szerint 2020. június 30-án zárul.

A beruházás eredményeként néhány éven belül éves szinten 78.000 fővel nőhet a látogatók száma.

A projektben a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnerei a Magyar Turisztikai Ügynökség, Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, Grand Tokaj Zrt., Tokaj Város Önkormányzata, Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft., Mád Község Önkormányzata, Keresztir Hagyományőrző Alapítvány, Tállya Község Önkormányzata, Bodrogkeresztúri Római Katolikus Plébánia, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Magyarországi Evangélikus Egyház.

 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok