2,2 millió euró borászati termékek külpiaci promóciójához

2015-02-19 | napigazdasag.hu

Közel 2,2 millió euró támogatást igényelhetnek hegyközségek, szőlészeti, borászati termelők a borászati termékek harmadik országokban 2015 és 2017 közötti promóciójához, a földművelésügyi miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

2,2 millió euró borászati termékek külpiaci promóciójához

A támogatás olyan programhoz igényelhető, amely az oltalom alatt álló, eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező, illetve a borszőlő fajtájának jelzésével ellátott borászati termékek harmadik országokban történő megismertetését és promócióját célozza. A célországok között van az Amerikai Egyesült Államok, Fehéroroszország, Japán, Kanada, Kazahsztán, Kína, Mexikó, Oroszország, és Svájc.



A Fazekas Sándor miniszter aláírásával megjelent rendelet szerint az akció időtartama a három évet nem haladhatja meg, a meghatározott célországok valamelyikére, vagy ezek közül több célországra kell irányulnia, és legalább 10 akcióból kell állnia. Az akció olyan tevékenységek összessége, amely egy borpiaci éven belül valósul meg, és megfelel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeleteknek. A program időtartama nem lehet rövidebb, mint egy év, illetve amennyiben annál kisebb időtartamú, akkor legalább három különböző intézkedéstípust meg kell valósítania.

A rendelet szerint a programot a borpiaci éveknek megfelelő éves időszakokban kell megvalósítani. A megvalósítás idén május elsejétől a 2016/2017-es borpiaci év végéig tarthat.

A támogatási keretösszeg a 2014/2015-ös borpiaci évben 724 000 euró, a 2015/2016-os borpiaci évben 458 500 euró, a 2016/2017-es borpiaci évben 1 millió euró. A támogatás mértéke a támogatásra jogosult költségek 50 százaléka. Az egy program megvalósításához igényelhető támogatás összege legalább 25 ezer euró, legfeljebb 250 ezer euró.

Programjavaslatot benyújthat hegyközségi tanács, valamint hegyközség, szőlészeti termelő, borászati termelő, szőlészeti és borászati felvásárló, továbbá olyan civil szervezet, amely tagjainak legalább 75 százaléka szőlészeti termelő, borászati termelő, szőlészeti és borászati felvásárló, valamint a szervezet szőlészeti és borászati tevékenységet végez. Kérelmező lehet még gazdasági társaság, amelynek legalább egy tulajdonosa hegyközségi tag.

A program megvalósítása során a promóciós anyagokon a Magyar Bor arculati kézikönyv elemeinek alkalmazása szükséges, amely a Magyar Turizmus Zrt. honlapján érhető el. A rendelet részletesen meghatározza az elszámolható költségeket, és szabályozza az akciók megvalósítását is.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok