2012-01-26 | HVG |Szerző:MTI
A kereskedők egyre kevesebb akciós újságot jelentetnek meg, ezekben viszont egyre több terméket hirdetnek, az akciós élelmiszerkategóriák sorát az italok, ezen belül is a borok vezetik a GfK Hungária szerdán publikált felmérése szerint.
A piackutató intézet Leaflet Monitora szerint tavaly összesen 1144 kiadványt jelentettek meg az egyes üzletek, üzlethálózatok, míg 2010-ben ez a szám még 1208 volt. Legnagyobb számban a diszkontok adnak ki akciós termékeket bemutató újságot, őket a hipermarketek, majd a szupermarketek követik a sorban.

"Legnagyobb számban a diszkontok adnak ki akciós termékeket bemutató újságot, őket a hipermarketek, majd a szupermarketek követik a sorban."
A hirdetések csúcsidőszaka az év végi szezon: míg 2010-ben a hirdetett termékeknek a 26 százaléka, addig 2011-ben 27 százaléka az utolsó negyedévben jelent meg az akciós újságok lapjain. A karácsonyi szezonon belül mindkét évben a november volt a legintenzívebb, amikor mintegy 22 ezer, illetve 24 ezer terméket hirdettek a kereskedők saját nyomtatott akciós kiadványukban.
Az élelmiszer kategóriák közül legtöbb hirdetés italokat népszerűsített 2011-ben. Az utolsó negyedévek hirdetéseit 2010-ben és 2011-ben egyaránt a bor uralja. Hasonlóan nagy számban hirdettek húsárut tavaly, a harmadik legtöbbet hirdetett akciós termék pedig a tejtermékek közül kerül ki.
Tavaly a TOP 19 hirdetett kategória új belépőjeként megjelentek a notebookok, ezekkel 180 hirdetésben találkozhattak az akciós újságokat forgató vásárlók.
Cimkék:Statisztika
Az ökológiai gazdálkodással foglalkozó állandó bizottság (SCOF) új uniós szabályokat fogadott el az ökológiai borokra vonatkozóan. Az új rendelet, amelynek alkalmazása a 2012. évi szürettel veszi kezdetét, lehetővé teszi az ökológiai borokat előállító termelőknek, hogy borcímkéiken feltüntessék az „ökológiai bor” kifejezést.
Az új szabályok javítják az átláthatóságot és növelik az ökológiai borok ismertségét a fogyasztók körében.
Nem csupán a belső piac működésének megkönnyítéséhez járulnak hozzá, hanem az uniós ökológiai borok nemzetközi pozícióinak megerősítéséhez is, hiszen sok más bortermelő ország - az USA, Chile, Ausztrália, Dél-Afrika - már korábban szabványokat dolgozott ki az ökológiai borokra vonatkozóan. E jogszabály által teljessé vált az ökológiai termelésre vonatkozó uniós szabályozás, amely immár valamennyi mezőgazdasági termékre kiterjed.
[...]
Magyarországi befektetői konzorcium a romániai Szilágy megyében, Kárásztelken borászatot épít, ahol elsősorban pezsgőket és gyöngyöző borokat állítanak majd elő – írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában.
A pannonhalmi borvidéken is érdekeltséggel rendelkező, a Krónika által pontosan meg nem nevezett beruházók már befejezték 22,4 hektár szőlő telepítését.
Ambrus János szőlész-borász, a kárásztelki beruházás szakmai igazgatója a lapnak elmondta, hogy Kárásztelek határában – akárcsak a Tövishát többi településén – hosszú idén át nagy területeken termelték a szőlőt a szilágysomlyói (Simleu Silvaniei) Silvania pezsgőgyár számára. Az üzem az 1990-es évek elején csődbe ment, és mivel megszűnt a szőlő felvevőpiaca, a szőlészet hanyatlásnak indult a térségben.
[...]
Március 14. és 17. között ismét megrendezik a bécsi Palais Coburgban a nemzetközi World Wine Festivalt. A világ legelismertebb borászatai mellett, nemzetközi hírű bor- és gasztroszakértők, borújságírók, mesterszakácsok és borbarátok találkoznak a palotában.
Négy napra ismét a világ borkultúrájának közvetítőjévé válnak a bécsi Palais Coburg fényűző termei, ahol hamarosan a világ vezető borászatai mutatják be legújabb produktumaikat. A World Wine Festival 2012 idén is a borvilág elitjét látja vendégül, de nem lesz hiány gasztroprogramokban sem.
A fesztivál látogatói egy egész sor különlegességet kóstolhatnak meg, de a különböző témákban indított mesterkurzusokon szintén részt vehetnek. Ezek mindegyikét világszinten is elismert szakértők tartják majd.
[...]
A francia borok és szeszesitalok exportja megdöntötte tavaly a történelmi rekordot, meghaladva először a 10 milliárd eurót. A növekedés 10 százalékos volt az előző évhez képest - közölte a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetsége (FEVS) kedden.
A pezsgőnek, a konyaknak és a Bordeaux-i boroknak köszönhetően ez a gazdasági szektor a második legjelentősebb többletet felmutató része a külkereskedelmi mérlegnek az űrkutatás után (amely két százalékot romlott 2010-hez képest), megelőzve a parfümipart és a szépségápolást.
A francia alkoholtartalmú italok sikere elsősorban az ázsiai piacon történt ugrásszerű, 29 százalékos eladás-növekedéssel magyarázható, miközben az európai eredmények elég vegyesek voltak tavaly.
Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a kínai borfogyasztás, s a jövőben is a trend folytatódására lehet számítani.
Az Egyesült Királyságot megelőzve tavaly Kína vált a világ ötödik legnagyobb borfogyasztójává – derül ki a bordeaux-i székhelyű Vinexpo az iparágat vizsgáló legújabb jelentéséből.
A kínai bérek és a rendelkezésre álló jövedelem emelkedésével párhuzamosan az országban a drágább italok közé tartozó borok fogyasztása is növekszik. Az értékesített mennyiség 2006 és 2011 között csaknem megháromszorozódott, az előzetes becslések szerint tavaly már másfél milliárd palack fogyott. Ez a szám 2015-re hárommilliárd palackra nőhet, s ezzel Kína – az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország és Németország után – bebiztosítja helyét a világ vezető borpiacai közt.
[...]
A világ szőlészetében és borászatában meghatározó szerepet játszó két dél-amerikai ország ágazati körülményei számos tekintetben jelentősen eltérnek egymástól, azonban abban nagyon is megegyeznek, hogy termelőik már jó néhány éve egyre inkább az export növelésére fordítják figyelmüket.
Az adatok ezt messzemenően alátámasztják: az elmúlt évtized során a mennyiséget tekintve Argentína négyszeresére, Chile kétszeresére növelte borai külföldi eladásainak mennyiségét.
Tavaly Argentína 3,2 millió, Chile 4,4 millió hektoliter bort exportált 1,0 milliárd, illetve 1,4 milliárd USD értékben. Az argentin kivitel értéke 20%-kal, a chileié 10%-kal volt magasabb a megelőző évinél.
[...]
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest az országban elsőként vezetett be éttermében interaktív borlapot, amely iPadre készült.
A Giardino étterem borlapja tavaly októberben került digitalizálásra az iRiS Sommelier alkalmazás segítségével. Az új eszköz izgalmas, informatív és hatásos módon mutatja be a vendégeknek a hotel borválasztékát. Az iPaden lapozgatva a vendégek fotókat találnak a borrégiókról, a borokról részletes leírást, érdekességeket, szakértői véleményeket és a borászok személyes ajánlásait.
Lehet keresni szőlőfajták, borvidék vagy akár palackméret szerint is.
[...]
Teltház, elegáns emberek, barátian ünnepélyes hangulat, gyönyörű terítékek, felejthetetlen borok és ételek. Aki vette a fáradtságot és végigkóstolta az előételhez szánt ínycsiklandó falatkákhoz kínált borokat az öt jelölt pincészetéből, az akár elégedetten távozhatott is volna.
De ennyivel senki nem érte be, ami teljesen érthető, hiszen az igazi ízkavalkád csak ezután következett. A győztes, Vida Péter borainak összhangzatára neves éttermek chefjei komponálták a fantasztikus fogásokat.
Az első fogást Bernát Dániel András, az U26 chefje készítette. Vadponty, lesőharcsa füstölve, haltej, „szűz” és paprikás halkocsonya szerepelt a menükártyán. Második fogásként „Vadnyúl hazafelé” – vadnyúlból készült erőleves és pástétom lilaburgonya gyűrűben került tálalásra, melyet Ványi László, a Thermál Hotel Visegrád chefje készített el.
[...]
Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, ezzel az UNESCO világörökségi jegyzékében 2002 óta szereplő terület Magyarország első történeti tája lett. A védettség 27 települést érint.
A minisztérium közleménye kiemelte: a történeti táji védettség alkalmat ad a sokszínű közösségi és táji értékek hosszú távú fenntartására, megóvására, valamint elkészülhet a terület megóvását és fenntartható használatát biztosító világörökségi kezelési terv, és sor kerülhet a kezelési feladatokat ellátó világörökségi gondnokság kijelölésére is.
Mit jelent ez pontosan? Nagy Júlia, a világörökségi egyesület titkára lapunknak elmondta, a terület eddig is világörökségi védelem alatt volt, a döntés az építészeti és természeti értékek kiemelt megóvását jelenti.
[...]
A furmint évszázadokig a világviszonylatban is kiemelkedő édes borok alapjaként volt ismert. Az utóbbi egy évtizedben azonban egyre több borász foglalkozik komolyan száraz boraival is.
Ez utóbbi kategóriában legismertebbnek a nagytestű, hordós érlelésű tételei számítanak, de léteznek alternatívaként könnyedebb, gyümölcsös példák is. Sőt, az utóbbi években pezsgőt is egyre többen készítenek ebből a százarcú szőlőfajtából. Sokszínűségéért igazán hálásak lehetünk, hiszen ez teszi lehetővé, hogy annyiféleképpen illeszthetővé váljon a hazai és nemzetközi gasztronómia remekeihez.
A Furmint Február egy alulról szerveződő, civil összefogás, amely révén 2012-ben immár harmadik éve terelődik a figyelem a furmintra februárban. A Vinoport.hu Online Bormagazin vezető hazai pincészetekkel, éttermekkel és borkereskedésekkel együttműködve dolgozik azért, hogy ebben a téli hónapban mind több ember ízleljen meg egy pohár furmintot, ideális esetben egy hozzá illő étel társaságában.
[...]
TOKAJI HIDEG BORLEVES
A karácsonyi est tradicionális levese
A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része. Igazi téli ínyencség. Benne van minden, ami magában hordozza az ünnep hangulatát. Tökéletes első fogás szentestére, de akár egy ajándékvásárlással töltött délután zárásaként is megállja a helyét.
[...]
Martini
Buké
Agar-agar