A borvidék, amire a nap is hosszasan mosolyog

2019-02-17 | Népszava | Szerző: Rónay Tamás

A Hajós-Bajai borvidék a kevésbé ismertek közé tartozik Magyarországon, ugyanakkor fokozatosan fejlődik. A térségnek minden adottsága meg van ahhoz, hogy az egyik legsikeresebb borrégiójává váljon.

A borvidék, amire a nap is hosszasan mosolyog

A borvidék, amely elnevezését 1998-ban kapta, az alföldi régió délnyugati részén 115 települést foglal magába, a szőlőterület pedig valamivel több mint 2000 hektár kiterjedésű. Az itteni termőtáj mindig is különbözött az alföldi termőtájtól, mert a szőlő nem homokon, hanem főként lepelhomokkal fedett agyagtalajon, helyenként lösztalajon terem.



Klímaviszonyai a régión belül is kedvezőek, magasabb a napsütéses órák száma. Ugyanakkor országos viszonylatban is elmondható, hogy mind a napfénytartam, mind a napsugárzás havi és évi tekintetében a Hajós-Bajai borvidéken a legmagasabb. Magyarország szőlőtermő tájain a napfénytartam évi összege 1800-2070 óta, itt azonban 2076 óra. A szőlő fényigényét tekintve így ez a borvidék a vörösbor termelésére is kiválóan alkalmas. Földrajzi szempontból azért is kedvező az elhelyezkedése, mert a hirtelen lehulló nagyobb mennyiségű csapadék nem folyik el a területről, így a vízigényesebb, kiváló minőségű fehér borszőlő fajták is megteremnek itt. A termőtáj és az éghajlat mellett még kedvező hatással van a szőlőnövényre a tengerszint feletti magasság is. A Hajós-Bajai borvidék átlagban 30-40 méterrel magasabban fekszik mint a környező vidékek, de például a Kék-hegy, ami Baja mellett található, 161 m magas. Ez megmutatkozik a tavaszi fagyoknál, amikor a nem messze lévő Kiskunsági szőlőültetvény lefagy, a Baja és Hajós környéki szőlők viszont épek, egészségesek maradnak. Ezek összegében a Hajós-Bajai borvidék méltán híres a bársonyos, lágy, tüzes vörösboráról és fehérboráról. A borvidék mai arculata az 1700-as évek közepétől a svábok betelepítésével alakult ki. Magasabb szőlőtermesztési és borászati kultúrát hoztak magukkal, pincéket építettek, így jött létre az egész világon is egyedülálló, ezernél is több pincéből álló hajósi pincefalu, ami a leghosszabb Európában. Maga a présház mintegy 40 négyzetméter, alatta pedig 8-15 négyzetméteres a pince. A XVI-XVII. században itt is megjelent a balkáni eredetű vörösborkultúra, elterjedt a kadarka fajta. 
 
A hagyományos alföldi fajták mellett már a számottevő chardonnay, a rajnai rizling, a cserszegi fűszeres illetve a kékfrankos, a zweigelt, a kékoportó, a cabernet sauvignon és kadarka terület is. A hajósi vörösborok gyakran még a legjobb hegyvidéki vörösborokkal is felveszik a versenyt. Az elmúlt században itt termelték az ország legfűszeresebb hazai borait. Jelentős volt ezért az olaszrizling, a kövidinka, a sárfehér szőlőkből készített borok. A borvidék 1990-ben, az Alföldi borvidék egy részéből alakult ki. Mivel a vaskúti szőlőtermelés az 1990-es évek közepére jelentősen visszaesett, napjainkban már alig van kiterjedt szőlőültetvénye, ezért a Hegyközségi Tanács 1996-ban kéréssel fordult a Földművelésügyi Miniszterhez, hogy változtassa meg a borvidék nevét, mely a jóváhagyást követően 1997-től már Hajós-Bajai borvidék néven szerepel. Ezzel tulajdonképpen kettős célt akartak elérni. Egyrészt a terület ismertségét is akarták erősíteni, mivel Baja város, mint a környék kulturális, kereskedelmi és oktatási központja, mindenki által ismert. Másrészt jelentős ültetvények vannak Baján, a bajai borok pedig mindig híresek voltak. Ezzel a törekvéssel Baját, mint várost is szeretnék olyan rangra emelni, amelyet méltán megérdemel – olvasható a borvidék honlapján. A borvidéken nincsenek gazdag befektetők, sokan a nulláról kezdték a szőlőtermesztést, ugyanakkor Hajóson mindenki rendelkezik saját pincével. Az egyik legismertebb közülük a Sziegl Balázs és felesége, Petra által fémjelzett Sziegl pince. Sziegl Balázs a nagyapjától kapott pár sor szőlővel kezdte a művelést, ami 2012-ben saját pincével bővült, mára pedig a birtok öt hektárosra nőtt. A házaspár eleinte más-más borászatnál dolgozott, közben azonban saját birtokukat is bővítgették. Hamar rájöttek arra, hogy a szőlészet-borászat nem csak egy szakma, hanem hivatás, életvitel. Arra törekednek, hogy a lehető legtermészetesebben műveljék a területeket, minimális permetezéssel. A pincében is a lehető legjobb alapanyagból, a legkevesebb beavatkozással készítik boraikat. Szigorú terméskorlátozás, gondos válogatás, és hosszú héjon áztatás után a pincébe került termést hagyományos fakosaras préssel préselik, majd spontán erjesztik. Legtöbb boruk fahordókban érik és több esetben derítés és szűrés nélkül kerül a palackba. A pincészet legfontosabb fajtái a kékfrankos, a kadarka, az olaszrizling, a furmint, a hárslevelű, valamint a rajnai rizling.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok