A HEGYKÖZSÉGI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA

A HEGYKÖZSÉGI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA

Tájékoztató a hegyközségi törvény módosítása kapcsán felmerült kérdésekről

2008. január 8-án az FVM Jogi Főosztálya segítségével sikerült értelmezni és választ találni a regionális hegybírói értekezleten felvett kérdésekre.

Szervezeti átalakulás

A legfontosabb elvi állásfoglalás, hogy a hegyközségek törvény szerinti szervezeti változtatásait a korábban felvetett megoldással ellentétben nem a gazdasági társaságok átalakulásának analógiájára, hanem a PTK és az egyesületi törvény keretei között kell megvalósítani.
Vagyis beolvadás és összeolvadás esetén a bíróság felé három fontos dokumentumot beterjeszteni.

Az első egy megállapodás a beolvadásban/összeolvadásban résztvevő hegyközségek részéről, melyből kitűnik, hogy közös megegyezés eredményeként egyetértésben kerül sor a szervezeti változtatásra. A megállapodásban pontosan rögzíteni kell a szervezeti változtatás formáját és ennek megfelelően kell rendelkezni a hegyközségek megszűnéséről, a vagyonról, a képviseletről, az iratok és adatok átadásáról, a jogfolytonos működésről.
Fontos, hogy a megállapodásban jogilag pontos megfogalmazásokat jogi terminológiát használják. A megállapodást a benne szereplő hegyközségek képviseletére jogosult személyek aláírásával kell ellátni.

A második dokumentum csoportot az ezeket megalapozó közgyűlési jegyzőkönyvek alkotják. Fontos, hogy a jegyzőkönyvek minden szükséges határozatot tartalmazzanak.
A harmadik az alapszabály módosítás illetve összeolvadás esetén az új alapszabály beterjesztése.

A megszűnő hegyközségek esetében a Számviteli, valamint az Adózás rendejéről szóló törvény szerinti zárást és bejelentéseket meg kell tenni, de nem szükséges a könyvvizsgálat. Az FVM a jövő hétre elkészíti a megállapodás és közgyűlés szükséges elemeinek listáját.

A bíróság részére a beadványt jogásszal célszerű elkészíttetni.

Az új/átalakított hegyközség képviseletét borvidéki tanácsban közgyűlés napjától kezdve az újonnan megválasztott elnök és küldött látja el. A megszűnő hegyközség képviselőinek/tisztségviselőinek mandátuma az alakuló/befogadó közgyűlés napjával megszűnik. Összeolvadás esetén a hegybírói tisztség betöltésére kiírt pályázat elbírálásáig megbízott hegybírót kell kijelölni.

Nyilvánvaló, hogy a jogszabályban elő írt 60 nap alatt nem lehet teljesen befejezni minden szervezeti változtatást, de fontos, hogy jogi erővel bíró cselekmény megindítására mindenütt sor kerüljön. Ha ilyen nem indul az illetékes hegyközségi tanács saját hatáskörében közigazgatási határozatban (borvidéki titkár kiadmányozásával) dönt az általa szükségesnek tartott szervezeti változtatásról, vagy a település borvidéki besorolásának megszűntetéséről.
Ha a hegyközségi tanács hivatalból dönt az egyesülésről amelynek eredményeként fellebbezéssel meg nem támadható hatósági határozatot hoz.

A szervezeti átalakítás elvben több lépcsőben is elvégezhető, de figyelemmel kell lenni arra, hogy ez bonyolultabb adminisztrációt igényel és határidők is vannak.

Beolvadás esetében a 22.§ (3) esetében a megegyezés esetében a megállapodásban rögzítve el lehet térni a terület és taglétszám kritériumának együttes alkalmazásától, tehát a kisebb taglétszámú de nagyobb területű, vagy a nagyobb területű de kisebb taglétszámú hegyközség is lehet beolvadáskor befogadó.

Az FVM lépéseket tesz az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felé a gyors bírósági megítélés érdekében.

További válaszok:

Önálló hegyközség mérete

Ahhoz , hogy a településen önálló hegyközség működjön települések közigazgatási területén fekvő szőlőültetvények nagyságának legalább 500 ha-nak kell lennie. A szőlőültetvény alapesetben a hegyközségi tagok kataszterben lévő területe, de ide kell érteni az ingatlan nyilvántartásban szőlőültetvényként kezelt területeket is. Ugyanezek a szabályok érvényesek a 300 ha-ig a hegyközségi tanács döntésétől függő eltérés is. A hegyközségi tanács az 500 és 300 ha közötti terület, földrajzi távolság és a gazdaságilag megalapozott működés esetében mérlegelhet (pl. 5.§ (2) köztartozás mentesség nem kogens előírás) a 300 ha-nál kisebb terület esetén (5.§(3))viszont nem. Önálló hegyközség 300 ha-nál kisebb területtel nem engedélyezhető.

Hegyközség szétválására akkor kerülhet sor, ha szétválás révén létrejövő hegyközségek legalább 300 ha-osak lesznek.

Új hegyközség akkor alakulhat, ha az legalább 300 ha-t eléri. Olyan település, ahol nem alakult meg a hegyközség csak az új hegyközség alakítás szabályai szerint lehet ilyet megalakítani. Az összeolvadás és beolvadás csak a jelenleg meglévő hegyközségek esetében alkalmazható, megalakulást elmulasztó település esetében nem.

Hegybíró

A hegybíró szakképzettségére vonatkozó előírás, minden hegybíróra vonatkozik. Ha jelenleg nincs meg a középfokú szőlészeti-borászati végzettség, a közigazgatási vizsga mintájára a hegybíró vállalhatja a szakképzés megszerzését. Természetesen több éves oktatási forma választás esetében a sikeres végzésig (nem csak egy év a türelmi idő) elláthatja feladatát.
A középfokú szőlész-borász végzettséget adó képzési formákat az FVM listában közzéteszi.

A titkár betölthet hegybírói státust. Azonban hegybíróként hozott saját határozatának másod fokú elbírálásakor az összeférhetetlenség elkerülésére mási titkárnak kell eljárnia.

Járulékminimum

A hegyközségi járulékminimum következő évre érvényes mértékét az adott borvidékre vonatkozóan a hegyközségi tanács idén nem december 15-i dátummal teheti közzé. A határozat meghozatalakor hivatkozni kell arra, hogy az elfogadott törvény elhúzódó hatályba léptetése miatt kerül sor a csúszásra. A járulékminimum egy tagra jutó pénzösszegben határozható meg

Tagrevízió

Az 1000m2 alatti területtel rendelkező tag csak nyilatkozata alapján törölhető, tekintettel arra, hogy lehet önkéntes tag és végezhet értékesítést. A mielőbbi nyilatkozat a járulékminimum alkalmazásával ”össztönözhető”.

Egy borvidék-egy hegyközség

Ha egy borvidéken csak egy hegyközség marad, akkor a hegyközségi tanács feladatait a hegyközség látja el. Ettől még a borvidék státusza nem változik.


Az átalakulás költségei

Az FVM 65 millió Ft-ot január végéig átutal az átalakulás kezdeti költségeinek finanszírozására.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok