A leginspirálóbb hazai példákat díjazzák a VinCE Awards-on

2015-02-19 | VinCE Budapest

A VinCE Budapest Wine Show a nemzetközi véleményformálók, a hazai szakma és borkedvelők találkozóhelye, ahol idén először rendezik meg a VinCE Awards díjátadót. A csúcsborok helyett ezúttal a szakmaiságot díjazzák; az előremutató példákat és a borvilágot intenzíven formáló eredményeket. A jelöltek listáját 21 szakértő, köztük nemzetközi szaktekintélyek és a Bocuse d’Or Akadémia tagjai állították össze. A tíz kategória győzteseit a VinCE több száz szakmai partnerének szavazatai alapján, a március 6-i díjátadó gálán hirdetik ki.

A leginspirálóbb hazai példákat díjazzák a VinCE Awards-on

A VinCE Budapest Wine Show három napos programjára több ezer érdeklődőt várnak a Corinthia Hotelbe. Közép-Európa legrangosabb borszakmai eseményére közel száz nemzetközi szakértő, számos Master of Wine, szakíró és borkereskedő is érkezik. A kiállítók, a 160 válogatott borászat így mind a nagyközönségnek, mind a Budapestre érkező nemzetközi véleményformálóknak bemutatkozhatnak. „Ezzel a fórummal, a világ minden pontjáról érkező vendégek meghívásával mi is szeretnénk előremozdítani, tovább építeni Magyarország borainak pozitív nemzetközi megítélését.” – mondja Németh Ágnes, a rendezvény főszervezője.



A VinCE magazin több mint tíz éve meghatározó szerepet vállal a hazai boréletben, tesztjein rendszeresen értékel borokat. Idén először, a VinCE Awards megrendezésével olyan kimagasló teljesítményeket szeretne díjazni, amely túlmutat a borok elkészítésén. „A szakma közreműködését kérjük abban, hogy azonosítsuk és példaként állítsuk a legjobb ötleteket, legprofibb koncepciókat, leginspirálóbb példákat. A borvilágot formáló, valóban eredményes szakmai munkát szeretnénk díjazni.” – foglalja össze a célt Németh Ágnes.


A neves panel 10 kategóriában állított jelölteket

A nevezéseket a gasztronómia és a borvilág elismert szakértői, egy 21 fős zsűri állította össze; nemzetközi borakadémikusok, borászok, szakírók, valamint a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjai. A közreműködők között volt Darrel Joseph, a régió specialistája, Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, Dr. Mészáros Gabriella, Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség első elnöke, Zilai Zoltán, Jásdi István és Kamocsay Ákos. A hazai gasztronómia meghatározó szereplői közül többek között Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Csapody Balázs, Zsiday Roy, Széll Tamás, Bíró Lajos és Molnár Attila vett részt a jelölésben.

A nevezések alapján most tíz kategóriában keresik a legjobbakat; a VinCE Awards díjra jelöltek között van több étterem, borhotel, kereskedés, borbár, borászat és társulás. A VinCE további díjait a bortesztjein legeredményesebb borászat és borkereskedést veheti majd át.


Kategóriák és jelöltek

1. A legjobb borlap – Onyx, Kistücsök, Borkonyha

2. A legjobb borhotel – Crocus Gere Bor Hotel & Resort, Bock Ermitage Hotel, Andrássy Rezidencia Wine & Spa

3. A legjobb borvacsora – Biarritz étterem, Gusteau Kulináris Élményműhely, Kistücsök

4. A legjobb borkereskedés – Bortársaság, Veritas, Radovin

5. A legjobb borbeszerző – Rutka Zoltán (METRO), Vincze Árpád (CBA), Harcz Ádám (Lidl)

6. A legjobb borbár – DropShop, DiVino Bazilika, Doblo

7. A legjobb weboldal – St. Andrea Szőlőbirtok, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Gál Tibor Pincészet

8. A legjobb pincelátogatás – Szepsy Pince, Szent Donát Birtok, Dobogó Pincészet

9. A legjobb bormarketing kampány – Kreinbacher Birtok, Nemzeti Borkiválóság Program, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet

10. A legaktívabb társulás – Balatoni Kör, Csopaki Kódex, Pannon Bormíves Céh

A jelöltekről és nevezésről bővebben: http://vincebudapest.hu/2015/02/vince-awards-2015/


A díjat kapja…

A nevezés zárásával most a VinCE több száz szakmai partnerén a sor, hogy letegyék voksukat a jelöltek legjobbjára. A szavazók között kizárólag szakmabeliek lehetnek; borászok, borászatok munkatársai, szakírók, a gasztronómiában dolgozók és sommelier-k, a borkereskedelem szereplői.

A díjátadó gálára március 6-án este, a VinCE Budapest Wine Show első napján kerül sor a Corinthia Hotelben.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok