A LŐRÉT KI KELL ÖNTENI - RETTEGHETNEK A NÁNAI BORÁSZOK

A fából faragott, virágokkal díszített Szent Orbán-szobrot ezúttal nem érte ilyen csúfság: díszes ünnepi menet vitte végig a vár körül, majd kezdetét vette a már hagyományos Orbán-napi borünnep, melynek keretében megáldották a helyi termelők borait.
A hagyományőrző zenés mulatságon mindenki ingyen megkóstolhatta a csaknem húsz helyi borász italait. Az ünnep alkalmából azok is a falu közössége elé vitték borukat, akik csupán kedvtelésből, saját fogyasztásra készítik a vörös vagy a fehér kortyolni valót. Az idén a szervezők a nagyközönségre bízták a legjobb italok kiválasztását. A borkóstolás után bárki leadhatta szavazatát arra a borra, amely neki a legjobban ízlett.
Ennek értelmében „A legjobb vörösbor” címet Czudar Károly 2007-es Merlot-ja, míg a legjobb fehérnek járó elismerést Koncsos Sándor Kisnánai Szépasszony (2006) elnevezésű bora kapta. Arról, hogy melyik legyen az idén a település zászlósbora, egy szakmai zsűri döntött. A bírálók Lizák Jenő 2007-es Olaszrizlingjét tartották a legérdemesebbnek arra, hogy egy évig képviselje a települést.
Az Orbán-napi borünnep alkalmat adott arra is, hogy megválasszák a település új borlátóját, aki egy esztendőn keresztül jogosult lesz arra, hogy látogassa a bortermelők pincéit és italméréseit, s ingyen kóstolja az ott talált borokat. Ha pedig azokkal nem elégedett, akkor a hamis bor terjesztőjét botjával megbüntetheti, a lőrét pedig haladéktalanul a kanálisba öntettetheti.
A borítész posztra a kisnánai szőlő- és bortermelők közfelkiáltással Csízik Zoltánt választották meg. A falu történetében kilencedikként kinevezett borlátónak elődje, Hliva Mihály adta át a palástot, a botot, a sapkát és a medált.
További Hírek

2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.

2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.
Akciók
Programok





