A VILÁG BORAI BALATONALMÁDIBAN

2008-06-30 | www.boraszat.hu
A VILÁG BORAI BALATONALMÁDIBAN

2008. július 3-6. között, Balatonalmádiban, a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton lesz a helyszíne a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 9. VinAgora Nemzetközi Borversenynek.

A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. 1992 óta rendezi meg a VinAgora Nemzetközi Borversenyt. A kétévente megvalósított rendezvény 2000-től a világ legelismertebb tíz borversenyének egyike. A kétévente megrendezésre kerülő, és a világ tíz legjelentősebb borversenyében jegyzett eseményre közel 600 borminta érkezett, Magyarországgal együtt húsz országból.

A hazai és a nemzetközi borászatok körében komoly elismerést szerzett rendezvény, aktív tagja a VinoFed-nek (Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége), valamint megszerezte az IOV (Nemzetközi Szőlő és Bor Hivatal) és az UIOE (Nemzetközi Borász Szövetség) szervezetek szakmai védnökségét is.

A nevezett fehér, vörös, rosé borokat, pezsgőket 42 főből álló nemzetközi bíráló bizottság értékeli három napon át. A bíráló bizottságok külföldi tagjai – Ausztria, Anglia, Belgium, Csehország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Libanon, Luxembourg, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Svájc – érkeznek.

A borok értékelése a VinAgora által fejlesztett korszerű informatikai program és notebook számítógépek segítségével történik. A világon először 2000-ben a VinAgora teremtette meg a bírálati folyamat teljes informatikai hátterét (szoftver-hardver), mely technológiát Svájcban a Mondial du Pinot noir Nemzetközi Borversenyen 2003-tól és Európa legrégebbi versenyén Ljubjanában a Vino Ljubjana Nemzetközi Borversenyen 2004 óta egyaránt nagy sikerrel alkalmaznak.

A program objektív, több nyelven is könnyen használható bírálatot tesz lehetővé a világ számos borvidékéről érkező, nagy szakmai múlttal rendelkező bírálók és a bíráló bizottságokban résztvevő neves magyar borászok és szakemberek számára.

A borverseny zsűrielnöke: dr. Kállay Miklós, tanszékvezető egyetemi tanár.

A borserseny igazgatója: Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő és Borkultúra Kht. ügyvezetője.

A hagyományokat folytatva a szakmai zsűri mellett, erre az alkalomra felkért média zsűri is meghozza döntéseit. A média zsűriben olyan újságírók, médiaszemélyiségek vesznek részt, akik vagy szakújságíróként váltak ismertté, vagy olyanok, akik szívügyüknek érzik a minőségi borfogyasztás, a borkultúra népszerűsítését.

A hivatalos eredményhirdetésre, a média zsűri különdíjainak ünnepélyes átadására 2008. szeptember 5-én, a Millenáris Központban megrendezése kerülő VinAgora Borgálán kerül sor.

A VinAgora Nemzetközi Borverseny díjazott borai külön megjelenési lehetőséget kapnak a 17. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon 2008. szeptember 10-14. között a Budai Várban.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok