ÁGYAS KÖRTÉT VÁLASZTOTTAK MAGYARORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJÁNAK

2008-04-21 | beol.hu
ÁGYAS KÖRTÉT VÁLASZTOTTAK MAGYARORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJÁNAK

A zsűri 688 hazai pálinkából választotta ki a 21 aranyérmes nedűt a gyulai kisüstifesztiválon, a díjakat szombaton adták át. Az aranyérmes italok közül társadalmi zsűri döntötte el, melyik idén az ország legjobb pálinkája.

A győztes a tiszaföldvári Szicsek Pálinkafőzde ágyas körtéje lett. Mivel a pálinka nevet csak a Magyarországon termett gyümölcsből, itthon készült párlatra lehet használni, tekinthetjük világbajnoknak is az ágyas körtét.

Szicsek János, a díjnyertes főzde tulajdonosa elmondta: a pálinka nem más, mint a főzőmester lelke. Meggyőződése, a pálinka néhány éven belül európai sikerital lesz. Ugyanígy vélekedett Békési Zoltán, a Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója, az ő cseresznyepálinkájukat Champion-díjjal ismerték el, vagyis a cseresznyék között ez bizonyult a legjobbnak. A békési cég is szinte erején felüli fejlesztéseket hajt végre, hogy nemzeti kincsünk elnyerje méltó helyét az italok között.

Pezsgő- és borrendi lovagok között vonultak át szombaton Gyula belvárosán a Magyar Pálinka Lovagrend tagjai a várhoz, ahol a pálinkafesztivál zajlott. A színpompás menetben haladt Bencze József országos rendőrfőkapitány, valamint Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka is a pénzügyőr zenekar, majorettek és lovas huszárok kíséretében.

A pálinkalovaggá avatás előtt Bencze József elmondta: tíz évig volt a Vám és Pénzügyőrség rendészeti főigazgatója, és ebben a minőségében az ellenőrzés, az adóbeszedés határozta meg a pálinkához való viszonyát. Hangsúlyozta, a magyar csodát meg kell őrizni. Több pálinkát a lovagi cím miatt nem iszik, de annál többet dicséri majd a nedűt.

A várudvaron, a pálinkaverseny díjátadó ünnepsége előtt dr. Havassy Péter múzeumigazgató emlékeztette a népes hallgatóságot, hogy Harruckern János György 1731-ben hozta létre az első pálinkafőzdét a városban, a mai Gyulavári területén. Az idei versenyre a magyar pálinkák mellett a Vajdaságból, Erdélyből, Szlovákiából, Németországból is küldtek gyümölcspárlatokat.

A mostani rendezvény érdekessége az volt, hogy vezető gyümölcs-alapanyagul a meggy szolgált, de sokan készítettek italt erdei szamócából, áfonyából, berkenyéből, vadalmából is.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok