Az ötödik kontinens ma már világhírű bortermelését a korábbi céltudatos importtevékenység alapozta meg. De nem minden betelepítésük járt a szőlőéhez hasonló sikerrel. A nyulak behozatala, majd túlszaporodásuk gondja ma már történelmi tény, a mocsarak élővilága egyensúlyának visszaállítása céljából importált óriásbékák pedig éppen napjainkban hozzák gyakran nehéz helyzetbe az ausztrálokat.

A bort is adó szőlőt jó ötezer éve termesztették ki Közép-Ázsiában. Onnan terjedt el aztán földrészünkön is, - először a Földközi-tenger menti mediterrán országokban vált leginkább húzó agrogazdasági ágazattá. A 19. században aztán a bor fogalma egyértelműen összenőtt Franciaországgal, amiben nem kis szerepe volt a hangzatos francia vidékek és a termelő arisztokraták nevével megtűzdelt marketingnek.

A huszadik század közepén vége szakadt a francia hegemóniának, mert a távoli, még "bortalan" vidékeken is rájöttek, hogy megfelelő talajon és éghajlaton mindenhol lehet bort termelni. (Nálunk például a Duna-Tisza közi homokon is.) Először Kaliforniában, aztán Dél-Afrikában, majd Ausztráliában is kifejlődött, hamar meg is erősödött a konkurencia. Eleinte azzal a céllal, hogy hazaival helyettesítsék a szerintük indokolatlanul felértékelt európaiakat, aztán, hogy az azok neveit viselő, vevőcsábító fajtákat is megtelepítsék. A szőlőnek 3600 fajtája és 70 ezer változata közül válogathatták ki az adott termőhelyhez leginkább illőt. Ma meg már az új borvidékekről exportálnak az ősi, európai bortermelő vidékekre.

A legnagyobb ausztrál szeszipari konszern, a Foster's az amerikai piacra szánt borokat Dél-Afrikában, a Nagy-Britanniába exportáltakat Chilében termelteti, otthon csak a legdrágábbakat - olvashattuk nemrég nemrég egy ausztráliai, negyedévenként megjelenő szakfolyóiratban, az Austral Vine Digest-ben. Az olcsó fröccs-borokat pedig Európából importálja, óriási tartályokban. (Mint hozzánk az olcsó olasz borokat az oda tejet szállító tartálykocsik a visszaútjaikon.) Nagyon fejlett a termelési és borkémiai rendszerük is. Nem véletlen, hogy az egyik híres, új Duna-menti szőlészetünk alapító tulajdonosa náluk tanulta meg a gazdaságos borászat fortélyait.

A nagyon távolról oda telepített szőlő tehát gazdagsággal árasztotta el a távoli kontinenst. Nem így egy másik importjuk, az amerikai és afrikai óriás békáké. Mivel az ott sokfelé előforduló mocsaras vidékek vizeiben nagyon elszaporodtak a különféle élősködő állatok, fékentartásukra 20 centiméter hosszúra is megnövő amerikai ökörbékákat (Rana catesbyana) és még azoknál is hosszabb afrikai óriásbékákat (Rana Goliath) hozattak be, amint arról a szakminisztérium egy közleménye is hírt adott.

A betelepített kétéltűek hamarosan rendet teremtettek a mocsarakban, s mert jól érezték magukat, szaporodni kezdtek. Ráadásul ezek a békák nem válogatnak a falatokban, kisebb rágcsálók, madarak elkapása sem jelent számukra gondot, sőt: ha más nincs, felfalják a szomszéd békatárs porontyait is. Mivel az utakra tömegével kikapaszkodó békákra hajtó kocsik az eltaposott síkos testeken rendre megcsúsznak, sok baleset okozói is. Most tehát már a béka-áradat okoz legalább akkora gondot, mint amiért betelepítették őket.

Ausztráliában nem ez az első eset, hogy az óvatlanságból bekerülő rágcsálók, vagy éppen a szándékosan importált nyulak, sőt tevék elszaporodása okoz nehezen megoldható problémákat. Ilyen példákért azonban - sajnos - nekünk, magyaroknak sem kell messzire mennünk: nálunk is történtek hasonló hibás telepítések. A növényevő amur halakat a felszíni vizekben szapora növények felfalására, kiirtására hoztuk be, de úgy elszaporodtak, hogy nem győzték kifogni őket a halgazdaságok. Korábban így került be a nálunk ugyancsak túlszaporodott törpeharcsa is.