Az export szerepe egyre nő a magyar borágazatban

2015-03-17 | objektivhir.hu

Nem más a célunk, mint hogy a magyar borászok hírét vigyük és sikerét növeljük a világban – nyilatkozta Lipcsey György Imre, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese Düsseldorfban, ahol még a mai napon közel harminc magyar kiállító várja a magyar közösségi stand látogatóit a világ legnagyobb borászati szakkiállításán. A KSH adatai is alátámasztják mindennek a fontosságát: a 2014. január-novemberi időszakra vonatkozó adatok szerint 9,8 %-kal több bort exportáltunk, mint egy évvel korábban – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.

Az export szerepe egyre nő a magyar borágazatban

A düsseldorfi ProWein tegnap nyitotta kapuit, a közel 5000 kiállító várhatóan 50 000 szakmai látogatónak fogja bemutatni a legújabb borokat és szeszesitalokat.



A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. által közösen szervezett magyar megjelenés ebben az évben 30%-kal több kiállítóval, 25%-kal nagyobb területen valósul meg. A magyar bemutatkozás két területen zajlik a 15-ös pavilonban: a 210 m2-es szigetstandon bemutatkozó közel 30 kiállító és 60 magyar borászat mellett a szomszédos 53 m2–es sarokstandon idén is önálló magyar kóstolózóna várja a szakmai érdeklődőket, ahol a 6 magyar borrégió összesen 22 borvidéke jelenik meg a Nemzeti Borkiválóság Programban szereplő borok révén. A folyamatos kóstoltatás mellett szakmai szemináriumok keretében Masters of Wine szakértőkkel több alkalommal is vezetett kóstolásra kerül sor. A három nap alatt 15 úgynevezett mesterkurzust is tartanak.

A magyar borszakmában egyre jelentősebb az export szerepe: A KSH 2014. január-novemberi időszakára vonatkozó adatai szerint összesen 489,90 hl bort exportáltunk, 9.8 %-kal többet, mint 2013 azonos időszakában. Mindez 16,83 milliárd forint értéket képvisel, mely bevétel szintén 10,4%-kal magasabb, mint az előző időszak bevétele.

– Stratégiai célkitűzésünk, hogy a külföldi tevékenységünk legfontosabb részét jelentő szakmai kiállításaink hatékonyságát növeljük, mert ezzel tudjuk növelni a hazai vállalkozások sikerét. Ennek érdekében a Prowein-en több újítást is bevezettünk. A közösségi kiállítóink sikerét azzal mozdítjuk elő, hogy a vásárra nem elszigetelt eseményként tekintünk, ami a stand felépítéstől a bontásig tart, hanem egy üzletkötési folyamatként. Ilyen és ehhez hasonló intézkedésektől várjuk a vásárok hatékonyabb működését – mondta el Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.

Magyarország 15 éve részese a rendezvénynek, amely a szakemberek számára kihagyhatatlan, az új trendeket, és a nemzetközi ötleteket egyaránt bemutató nemzetközi esemény. Tavaly 47 ország, 4830 kiállítója vett részt a ProWein-on, megjelenésük több mint 48 000 szakmai látogatót vonzott. A ProWein-on kívül a Magyar Turizmus Zrt. további két nagy nemzetközi borászati kiállításon: a London Wine Fair-en és a ProWine China-n is jelen lesz.

Magyar közösségi kiállítók:

1. Alto-Inwest Kft. Badacsony

2. Amand Wine Exports Kft. -Tokaj

3. Ax&Ax Borászati Kft. – Balatonboglár

4. Balatonboglári Borgazdasági Zrt. - Balatonboglár

5. Bock Borászat Kft. - Villány

6. Csányi Pincészet Zrt. -Villány

7. Degenfeld Bt. -Tokaj

8. Dereszla Kft. -Tokaj

9. Edegger Kft. - Badacsony

10. Első Magyar Borház - Szeremley Birtok Kft. - Badacsony

11. Eszterbauer Kft. - Szekszárd

12. Faktor Kft. (Fritz Borház és Panzió) – Szekszárd

13. Füleky Kft. -Tokaj

14. Gedeon Birtok Kft. - Kunság

15. Heumann Pincészet - Villány

16. Hilltop Neszmély Zrt. - Neszmély

17. Mezei Szőlőbirtok és Pincészet Kft. - Kunság

18. Nepier Kft.

19. Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft. - Pannonhalma

20. Paska László – Kunság

21. Patricius Borház Kft. -Tokaj

22. Pendits Kft. -Tokaj

23. Pfneiszl Hungarian Vineyards Kft. - Sopron

24. Tokaj Classic Borászati Kft. - Tokaj

25. Tokaj Kereskedőház Zrt. - Tokaj

26. Tokaj-Hétszőlő Zrt. - Tokaj

27. Tornai Pincészet Kft. - Nagy-Somló

28. Törley Pezsgőpincészet Kft. - Etyek-Buda

29. Vinum Regnum Borház Kft. - Villány, Balaton-felvidék

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok