Bebizonyosodott: a hárslevelű izgalmas fajta

2017-07-05 | Hírszerkesztő

2017. június 23-án rendezték meg az Országos Hárslevelű Borversenyt, amelyre számos borvidékről, több kategóriában neveztek hárslevelű borokat. A verseny eredményeit szemlélve újra bebizonyosodott, hogy ennek a szőlőfajtának  milyen jól áll a természetes maradék cukor.

Bebizonyosodott: a hárslevelű izgalmas fajta

Somlói, villányi, tokaji, mátrai, balatoni, bükki és természetesen egri, debrői hárslevelűket is bíráltak a szakemberekből és borászokból álló bizottságok. 

Minden nevezett kategóriában adhattak aranyérmet, de ezüstöt és bronzot is szép számmal osztottak ki, míg a nagy arany büszke nyertese idén Gecse István 2014-es évjáratú édes Debrői Hárslevelű bora lett. Az egyedi klíma, a talajadottságok és a tradíció együtt teszi egyedivé ezt a gyümölcsös, jellegzetes fehérbort, a debrői hárslevelűt, amely legtöbbször félédes kategóriában jelenik meg a piacon. Az érett szőlő összetett illatot és gazdag gyümölcsösséget ad a bornak, amit az élénk sav kellemesen egyensúlyoz ki.

„Nehéz dolga volt a zsűrinek, annyi szép hárslevelűt neveztek az idén, szerte az országból, a száraztól az édesig” – mondta Főczény András, a Verpeléti Hegyközség hegybírója. „14 arany- és sok ezüst-, valamint bronzérem született, a bizottságok elnökeinek véleménye szerint is kiegyensúlyozott versenyt tudhatunk magunk mögött.”

„A sajátos mikroklimatikus adottságnak köszönhetően a botritisz csodálatos ajándéka is lehet a természetnek” – fűzte hozzá Gecse István, a nagy aranyat nyert 2014-es, édes Debrői Hárslevelű borásza.

Bolyki János 2013-as évjáratú, Meta Téma I., II. és III. szüret nevű borai is ezüst- és aranyérmesek lettek a versenyen. „Három hárslevelűt küldtem be, ebből mindhárom érmet kapott. Ugyanarról területről, a 3,7 hektáros Középbérc-dűlőből származik a szőlő, és az évjáratuk is megegyezik. Amiben különböznek, az a szüretek időpontja. Három ütemben szedtük le a szőlőt, október közepén, végén és november elején, így egyre magasabb a borok maradékcukor-tartalma.”

Július 6-án, csütörtökön este 7 órakor, az Egri Bikavér Ünnep keretében kerül sor a díjátadóra, ahol az aranyérmet és különdíjat nyert borászoknak nyújtják át az elismeréseket. A rendezvénysorozat minden évben rengeteg vendéget vonz a városba, így a hárslevelű fajta is kiemelt figyelmet kap majd a borkedvelők oldaláról.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok