Borozni tanítják az egyetemistákat

2015-12-15 | Info Rádió

A Budapesti Corvinus Egyetmen vette kezdetét, közel 200 hallgató részvételével, a Nagy Egyetemi Borteszt következő évada.

Borozni tanítják az egyetemistákat

A Nemzeti Bor Maraton kiemelt betétrendezvényeként idén tavasszal létrehozott programsorozatban, eddig több mint 1500 fiatal vett részt. A Nagy Egyetemi Borteszt célja, hogy a tudatos borfogyasztára nevelje a hallgatókat, akik a jövő fogyasztói.



Emellett egy innováció az, ami a program gerincét adja. A Bortext mobilapplikáció, amely a 100-as borpontozási rendszert alapul véve teszi lehetővé a benne szereplő tételek értékelését.

Balla Attila a Nagy Egyetemi Borteszt és a Nemzeti Bor Maraton programigazgatójának köszöntője után Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára bemutatta a Nemzeti Borkiválóság Programot, amelynek kapcsán hangsúlyozta, hogy fontos képezni a magyar borok fogyasztóinak jövőbeli generációját. Kiemelt feladat, hogy a fiatalok körében is ismert és népszerű legyen a minőségi magyar bor.

Az eseményen szó volt még a hazai és nemzetközi borfogyasztói és borkészítési trendekről, amelyeket Kielmayer Kristian, a Földművelésügyi Minisztérium szakembere állított egymással párhuzamba.

A program legjobban várt részét, a kóstolástechnikai tréninget, valamint annak értékelését Sánta Zoltán, Nemzetiközi Borakadémikus AIWS, a Borkollégium szakoktatója mutatott be a fiataloknak.

A Nagy Egyetemi Borteszten szereplő borok a Nemzeti Borkiválóság Program bortételei. A Budapesti Corvinus Egyetemi borsor:

• Frittmann Borászat Ezerjó 2014

• Koch Borászat Cabernet Sauvignon Rose 2015

• Bock Borászat Villányi Hárslevelű 2012

• Sümegi és Fiai Pincészet Cabernet Sauvignon Birtokbor 2012

Az alapfokú borismereten túl, egy kutatási program is része az eseménynek, melyben a szervezők arra kíváncsiak, hogy a résztvevők aktuálisan milyen fogyasztói szokásokkal rendelkeznek. Ezen adatok összesítésével segítséget kívánnak nyújtani a magyar borászati ágazat szereplői számára, akik az eredményeket felhasználva mind a marketing-kommunikációjukat, illetve borászati jelenlétüket tudják fejleszteni a program releváns tapasztalataival. Az idei évben már kitérnek a borok alapismerete mellett a megjelenés (pl: palack, illetve cimkedesign) és a vásárlói szokások felmérésére is.

A program január 28-án a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Sopronban folytatódik, majd májusig, további 8 magyarországi felsőoktatási intézmény vesz részt az eseménysorozatban.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok