CSŐDBE VITTE FALUJÁT A LEKÖSZÖNT POLGÁRMESTER

2008-04-21 | www.hirextra.hu
CSŐDBE VITTE FALUJÁT A LEKÖSZÖNT POLGÁRMESTER

Pénzügyi csődbe juttatta Neszmélyt az április közepén betegség miatt leköszönt polgármester - erről a képviselő-testület tagjai levélben tájékoztatták a falu lakóit.

Február elején jelentkezett az önkormányzatnál egy pénzintézet, amely 35 millió forint hitel és a kamatok visszafizetését követelte - mondta az MTI-nek Ruzsa Anna jegyző, aki januártól látja el feladatát.

Hozzátette, hogy a volt polgármester, Benkő Ferenc az önkormányzat tudta nélkül kézfizető kezességet vállalt 2005. december 21-én 15 millió forint hitelre a Duna Eurorégió, majd 2007. június 25-én 20 millió forint hitelre a Vág-Duna-Ipoly Eurorégió Fejlesztési Kht. részére, ezekben az önkormányzat 100 százalékos tulajdonos.

"A hitelfelvételhez becsatolt (...) határozatok nem valósak, azokat nem a képviselő-testület alkotta meg" - ezt a község képviselő-testülete április 7-én írásban jelentette ki. Ezt követően a falu minden lakójához levelet juttattak el, amelyben a hamis dokumentumok alapján felvett több tízmillió forint hitel mellett megemlítették, hogy 2003 óta a település legnagyobb adózójának befizetései nem kerültek a község számlájára.

Kiderült, hogy a polgármester a vállalkozót rábeszélte, az önkormányzati társaságoknak adja kölcsön az iparűzési adót, és megígérte, hogy ő ezt majd befizeti a település költségvetésébe.

A jegyző elmondta, hogy a falu számláján nincs számottevő összeg és a beérkező pénzeket a folyamatos inkasszók elviszik. Még nem látják a kár teljes mértékét - jelezte, rámutatva arra, hogy a két közhasznú társaság egyikének sincs ügyvezető igazgatója és egyetlen alkalmazottja sem.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást, aki Neszmély község sérelmére hűtlen kezelést, csalást, sikkasztást és több rendbeli okirat-hamisítást követett el - közölte az MTI-vel a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benkő Ferenc, aki a második ciklust tölti polgármesterként a község élén és független jelöltként nyerte el a posztot, április 15-ével szívbetegségre hivatkozva lemondott tisztségéről. Jelenleg kórházban van, telefonját nem vette fel.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok