DAGADÓ BALATONI BORÁSZ BOTRÁNY

2007-10-11 | www.mti.hu
DAGADÓ BALATONI BORÁSZ BOTRÁNY

Az október elején megjelent balatoni turisztikai pályázatok felfüggesztését kezdeményezte a Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetségének elnöke Bajnai Gordon területfejlesztési miniszternél, amit a kiírások előkészítésében résztvevő Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének gazdasági igazgatója, Fekete Páris Judit indokolatlan lépésnek nevezett az MTI-nek szerdán.

Jásdi István, a független szőlő- és bortermelők szövetségének elnöke szerint a kiírások céljai köszönőviszonyban sincsenek a társadalmi egyeztetésen alapuló, a borturizmust kiemelten kezelő balatoni fejlesztési programmal.

A BFT honlapján olvasható program szerint prioritást kell élveznie a borturizmus fejlesztésének, amelynek fontos szezonhosszabbító, és a víztől távolabbi attrakciókat növelő szerepet szánnak a kiemelt üdülőövezetben - tette hozzá. A balatoni régióra kiírt turisztikai pályázatokon mégsem lehet ilyen célra uniós pénzeket nyerni, holott hat történelmi borvidék található a térségben - mondta a szövetség elnöke, aki szerint emiatt versenyhátrányba kerülhetnek a balatoni borászok, elesve jelentős uniós támogatási lehetőségektől.

- Ez azért is elfogadhatatlan, mert az ország többi régiójának kiírásaiban prioritást élveznek a borturisztikai fejlesztések - hangsúlyozta Jásdi István, aki maga is bortermelő Csopakon. Beszámolója szerint a badacsonyi borvidék termelői évek óta készülnek erre a lehetőségre közös borutakról, borászati bemutatóhelyek, borkóstolók kialakításáról projekteket tervezve, amelyek megvalósításához nem nyerhető elegendő támogatás a másik, kisebb fejlesztéseket támogató Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban.

Fekete Páris Judit az MTI-nek kifejtette, a BFT munkaszervezete a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal közösen döntött arról - és ez ellen a társadalmi egyeztetésen a BFT tagságát kitevő önkormányzati kistérségi vezetőknek sem volt kifogásuk -, hogy a 2007-es regionális turisztikai kiírásokban nem szerepelteti a balatoni borturizmus fejlesztését, mivel még nem készült el egy az ágazat helyi szereplőinek összefogásán alapuló egységes fejlesztési koncepció.

Hangsúlyozta, a jelen pályázati felhívás minimum 50-80 millió forint összértékű turisztikai célú beruházást követel, ami túlmutat egy-egy pincefejlesztésen. Ehhez már összefogott, több borász által közösen megvalósítandó, a régió fejlesztési programjához igazodó projektre van szükség, márpedig ilyet eddig nem mutattak be a térség borászai a BFT két éve tartó projektgyűjtése alatt - mondta Fekete Páris Judit.

A gazdasági igazgató leszögezte, az üdülőrégióban korábban és a jövőben is prioritást kap a borturizmus fejlesztése, de azt nem szabad aprópénzre váltani. Az elmúlt években jelentős összeggel, több mint 400 millió forinttal támogatott a BFT 90 pincefejlesztést, amihez képest csekély aktivitást mutattak a helyi borászok a Balaton turizmusában, leginkább az összefogás hiánya miatt - tette hozzá.

Kifejtette, a szőlő- és bortermelők összefogását régóta sürgeti mindenki, tavaly létre is jött a Balatoni Borrégió, valamint létezik több Borút Egyesület, de többségük nem működik megfelelően, és nincs elfogadható programjuk. A BFT ezért a jövőben szerepet vállal egy egységes balatoni borturizmus fejlesztési programjának kidolgozásában, anyagilag is támogatva azt - szól a gazdasági igazgató beszámolója. Szerinte megfelelő előkészítés után a 2009-es pályázatokon akár már kiemelt, nevesített programként is szerepelhet egy ilyen projekt.

Fekete Páris Judit közölte, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás társadalmi vitája lezajlott - amelyben a borászok részéről nem fogalmazódott meg vélemény -, és a pályázatot csak ezt követően hirdették meg, a BFT nyitott az újbóli egyeztetésre, és annak függvényében kezdeményezi a pályázati felhívás módosítását.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Akciók

Villányi 2=3 hétköznapok 2020
Villányi 2=3 hétköznapok 2020
Szakadjon ki a stresszes, pörgős életből és töltsön el +1 pihentető hétköznapot Villányban: pincelátogatás, testmasszázs és wellness vár Önre.
Akció ideje: 2019-11-25 2020-12-31
Időtartam: 4 nap/3 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: svédasztalos reggeli
Elhelyezés: 2 ágyas szobában
Részvételi díj: 58.600 Ft/3 éj/4 nap/2 fő-től
Varázslatos hétköznapok
Varázslatos hétköznapok
Itt a lehetőség, hogy Ön és párja pörgős, stresszes munkanapjait átvarázsoljuk romantikus hétköznapokká a Bock Hotel Ermitage-ban.
Akció ideje: 2019-11-25 2020-12-31
Időtartam: 3 nap/2 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: program szerint
Elhelyezés: több szobatípus elérhető
Részvételi díj: 68.900 Ft/2 éj/2 fő-től

Programok


Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet»

Bock Borászat»

Bock Hotel Ermitage**** & Óbor Étterem»

Évi Virág - Ajándék»

Gere Tamás és Zsolt Pincészete»

Neiner Pince»

Polgár Pincészet»

Villány- Siklósi Borút Egyesület»

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet»

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet»

Deé Családi Pincészet»

Szél Fiai Fogadó és Cellárium»

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet»

Erzsébet Pince»

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****»

Patricius Borház»

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok»