Dobozos fröccs: szabadalmi jogot sérthetett a Tibi atya

2019-03-29 | Világgazdaság | Szerző: Latyák Balázs

Tibi atya a napokban bejelentette, hogy piacra dobja hamarosan a dobozos fröccsét. Idő közben ugyanakkor kiderült, hogy egy másik cég már megtette ugyanezt. Ráadásul pár éve még együtt tervezgették a termék bevezetését.

Dobozos fröccs: szabadalmi jogot sérthetett a Tibi atya

Az elmúlt időszak legnagyobb fröccsbotránya kezd kialakulni a hazai piacon. A napokban beszámoltunk a hírről, hogy a Humbák Művek által üzemeltetett Tibi atya piacra dobja dobozos fröccsét, amellyel nem a bárok és éttermek meghódítására törekszenek, sokkal inkább a kereskedelmi szegmenst szolgálnák ki vele.

Most azonban kiderült egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélből, hogy a termék már létezik a piacon, s az le is van védetve.



"Sajnálattal kell tudatnunk, hogy egy évekkel ezelőtt meghiúsult együttműködést követően, vélelmezhetően elsőbbségi szabadalmam alapján, úgy indította piaci bevetésre a Tibi atya a fröccsét, hogy a palackozott fröccs ipari előállításának elsőbbségi szabadalom tulajdonosát megkerülte"

– áll a Vasuta Zrt. nekünk címzett levelében. Ebben egyébként a cég arról is tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Vasuta Palackozott Fröccs jelenleg négy fajta kiszerelésben (0,33 l Pet, 0,5 l Pet, 0,5 l üveg és 0,75 l üveg) már több mint hat éve jelen van a piacon.

A palackozott fröccs ráadásul a Vasuta Zrt. jogilag védett szellemi tulajdonát képezi, a bor és szóda keverék gyártásának adott technológiája, mely technológiai az Artisjus jogvédő iroda valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nyilvántartásába bejegyzésre került.

Tibi atya: a Vasuta álláspontja megalapozatlan

"A Fröccsművek Kft. saját technológiát alkalmaz, amelyet gyártónk a Bubee Hungary Kft. 2014 óta saját gyártósorával biztosít. Ez a technológia markánsan különbözik a Vasuta Zrt. mintaoltalmi védettséget élvező gyártósorától"

– közölte a VG.hu-val a Humbák Művek. Hozzátették, a részükre megküldött Használati mintaoltalmi okirat szerint a mintaoltalmi bejelentés napja és az oltalom kezdete 2016.szeptember 1., azaz a Humbák gyártója, a Bubee Hungary Kft. által alkalmazott gyártósor és technológia időben is korábban került bevezetésre, mint a Vasuta Zrt-é.

A Humbák Művek válaszában hangsúlyozta azt is, hogy társaságuk beszerezte a most szabálytalansággal vádló cég szabadalmi oltalmához tartozó „Eljárás palackozott italkeverék előállítására „illetve Igénypontok.„ elnevezésű anyagát, ami alapján kijelenthető, hogy a cég szabadalmának tartalma alapjaiban eltér a Humbák Művek által használt technológiától.

Jogi véleményünk alapján a Vasuta Zrt. ellenük támasztott igénye megalapozatlan

– jelentették ki.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok