Egyértelműen javult a biobor minősége!

2017-05-10 | Hírszerkesztő | Szerző: Kerekes Sándor

A Hortobágyon tizenegyedik alkalommal rendezték meg április 10-én az Országos és Nemzetközi Bio Borversenyt, amelyet a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesülete szervezett.

Egyértelműen javult a biobor minősége!

A programot a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége (MÖSZ), a Biokontroll Hungaria Nonprofit Kft., Hortobágy Község Önkormányzata és az Ökotúra Vendégház támogatotta. Magyarország egyetlen bio borversenyén kizárólag az akkreditált ellenőrző, tanúsító szervezet által igazolt bio minősítésű termékekkel lehetett részt venni. 



Kovács Pál versenytitkár tájékoztatása alapján az idei évben a borverseny nemzetközivé szélesedett, mivel a Felvidéki borvidékekről is érkeztek be minták.

Összesen 2 ország, 6 borvidék, 9 pincészet képviseltette magát. Az idei versenyen először fordult elő, hogy a zsűri szigorú értékelési szempontjai ellenére a beküldött tételek több mint fele aranyérmes lett. A bírálók az értékelésében kiemelték, hogy a versenyre beküldött borok minden tekintetben felvették a versenyt a hazai legjobb borászatokkal, sőt nemzetközi kitekintésben is sikerre vannak ítélve.

 

A kategóriák eredményei:

 

1.Fehér borok:

A versenyre 9 pincészet 16 bora érkezett be, többségében száraz kategóriában, két édes bor kivételével. Ezek közül 9 bor érdemelte ki az aranyérmes minősítést, ezen belül, négy 90 pont vagy a feletti eredménnyel. Ezek, emelkedő pontszám szerint:

 

• Juhfark 2016, Dobosi Pincészet, 90 pont

• Édes Szamorodni 2013, Pendits Szőlőbirtok, 91 pont

• Bio Olaszrizling, hordós 2015, Dobosi Pincészet, 91 pont

• Kabócás Szigligeti Olaszrizling 2015, Szászi Birtok, 92 pont

 

2.Rozé borok:

 

3 pincészet küldött be rozé bort, amelyek kékfrankosból készültek, kellemes, friss, üde borok és jól fogják oltani a szomjunkat a nyári meleg napokon, mindhárom ezüst minősítést kapott.

 

3.Vörös borok:

 

Itt is 3 pincészet küldött be bort, amelyek közül meglepetésre 5 aranyérmes minősítést ér el. Az igazi meglepetést a felvidéki Biocentrum borai okozták, amelyek 3 arany- és egy ezüstérmet értek el, így vörösbor kategóriában a legeredményesebb borászat lett.

 

Itt 2 bor ért el 90 vagy annál magasabb pontszámot:

 

• Cabernet sauvignon 2013, Biocentrum, Zseliz, 90 pont

• Frankovka Modra 2012, Biocentrum, Zseliz, 94 pont.

 

A legeredményesebb pincészet 4 arany és 2 ezüstéremmel a szentantalfai Dobosi Pincészet lett.

 

A bíráló bizottság egyhangú döntése alapján 2017. évi Országos Bio Borverseny csúcsbora címet az alábbi borok nyerték el:

 

Kabócás Szigligeti Olaszrizling 2015, Szászi Birtok, 92 pont

A bor jellemzői:aranyszínű, gyümölcsös, barackos, mandulás, vaníliás illatok, nagyon barátságos, kellemes savszerkezet, selymes, simogató test, harmonikus korty, a szájban nagyon kerek, gyümölcsös, zamatos és izgalmas, hosszú lecsengés és nagy potenciál.

 

Frankovka Modra 2012, Biocentrum, Zseliz, 94 pont

A bor jellemzői:mélyvörös szín, összetett, gyümölcsös, meggyes, fekete ribizlis, avaros, földes illatvilág, élő savak, nagy test, a szájban nagyon telt, gyümölcsös, simogató, bársonyos tanninok, a végén rumos meggy ízeivel, rendkívül hosszú lecsengéssel.

 

A győztes borászatok indulhatnak a jövő február 14-17. között a németországi Nürnbergben megrendezésre kerülő MUNDUS VINI 2018 Biofach nemzetközi versenyén. A nevezéshez a Magyar Biokultúra Szövetség támogatását is elnyerték az idei Országos Bio Borverseny magyarországi legjobbjai.

 

A zsűri tagjai többek között:

 

Kaló Imre, a Borászok Borásza (2011), a zsűri elnöke,

Szászi Endre, borász (Szászi Pincészet - Badacsony)

Dr. Lőrincz György, az Év Bortermelője (2009) St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet

Majoros László, borász (Majoros Birtok, Tokaj)

Wille-Baumkauff Márta, borász (Tokaj Pendits)

Cimkék: Bio

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok