EMELNÉK POHARUNKAT

2007-12-12 | www.hvg.hu
EMELNÉK POHARUNKAT

Jövőre akár a háromszorosa is lehet az ideinek a pálinka marketingjére fordítható állami támogatás. A szakmai szervezetek most írják a stratégiát a 150 millió forint elköltésére, és törvény is készül a pálinkáról.

Zöld talárban kínálták a kortynyi rózsabarack-pálinkát a Magyarországra érkezőknek a néhány napon belül megszűnő hegyeshalmi határátkelőhelyen a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület tagjai múlt csütörtökön. A lovagrend nincs híján nobilitásoknak: tagja például Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Gráf József agrárminiszter, Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője is, fővédnöke pedig Habsburg György. A Mikulás-napi akció apropója, hogy december 6-át Szent Miklósra, a szeszfőzők védőszentjére való tekintettel a pálinka napjává nyilvánították, s ebből az alkalomból a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Kossuth téri épületének tövében Pálinka Árkádia címmel pálinkafőzők mutatták be termékeiket. Utóbbi mérsékelt érdeklődés mellett zajlott ugyan - amit Piros László, a szervező lovagrend nagymestere a HVG-nek azzal magyarázott, hogy a Kossuth téri kényes helyszín miatt nem nagyon hirdették a rendezvényt -, de a határon 6 ezer adag italt osztottak ki.

A pálinkások aktivizálódása nem új keletű. A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) az idén rendezte meg harmadszor a HunDeszt pálinkaversenyt, másodszor pedig a Pálinka Promenád nevű fesztivált, de mások Gyulán és a budai Várban is tartottak országos rendezvényeket. A hírekbe a legtöbbször mégis azzal került be az idén a pálinka, hogy Gyurcsány Ferenc vidéki országjáró körútján a Békési Pálinkafőzdében bejelentette: jövőre 150 millió forintot fordítanak a költségvetésből a gyümölcspárlat népszerűsítésére.

A pálinkásberkeken belül mozgók számára is általános meglepetést keltő állami apanázs körül azonban sok a kérdőjel. Mindenekelőtt az, miért is kell az adófizetők pénzét az alkoholfogyasztás növelésére fordítani, ha pedig a pálinkatermelőknek az a gondjuk, hogy például a skót whiskyvel vagy az olasz grappával kell megmérkőzniük a hazai fogyasztó kegyeiért, akkor ezt a harcot miért nem finanszírozzák saját bevételeikből. Erről ők azt mondják, hogy az olcsóbb alapanyagból készülő konkurens párlatok szintén kapnak nemzeti támogatást. S persze a pénzt sem könnyű kisajtolni a lapos állami pénztárcából. "A kormány egyelőre nem mondta meg, milyen forrásból teremti elő a 150 millió forintot, csupán azt, hogy honnan nem" - mondta a HVG-nek Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke, aki mint a Pálinkafőzők Országos Érdekképviseletének elnöke az Országgyűlésben is lobbizhat saját érdekükben.

Ráadásul még azt sem tudják, mire költenék a pénzt. Az államtól tavaly 10 millió, az idén pedig 50 millió forint érkezett pálinkamarketingre, s Nagy András, az MSZSZT igazgatója szerint a 150 millió forint már több annál, mint amennyit a pálinkás szakmai szervezetek maguk el tudnának költeni, már amennyiben egyáltalán meg tudnak egyezni a pénz felosztásáról. A viszonylag szűk szakma széttagoltságát jelzi, hogy négy országos szervezetet is működtet - az említetteken kívül még a Pálinka Céh tartozik közéjük. "December közepére összefésüljük a különböző szervezetek javaslatait" - mondta a HVG-nek Piros László, aki szerint továbbra is támogatni kell a már megkezdett pálinkanépszerűsítő programokat. Állításuk szerint céljuk a fogyasztás ösztönzése és a jobb minőségű italok részarányának növelése, annak tudatosítása a fogyasztókban, hogy egy korty pálinka például nemcsak aperitifként, hanem étkezés után is iható. Ezt erősíti a szeszesital-piacon általánosan megfigyelhető trend, amely szerint - főleg a jövedékiadó-terhek növekedésének ellensúlyozására - csökken az italok alkoholtartalma, ami népegészségügyi szempontból persze nem éppen szomorú fejlemény.

A pálinkások piachódításának jele egyébként, hogy a tavalyi gyümölcspárlat-fogyasztás 1,4 millió liter, azaz 200 ezer literrel több, mint az előző három évben. Ráadásul a piacbővülés a jobb minőségű italok körében a jellemző, s a pálinka egyre inkább a prémium kategóriába pozicionált itallá válik, azaz magasabb áron kel el. Mindazonáltal az összes égetettszesz-fogyasztásból a boltokban forgalmazott pálinka csupán 3,2 százalékot tesz ki, míg például a legfőbb konkurenciának tekintett vodka 12,7, a whisky pedig 5,7 százalékot. A bérfőzetett, kereskedelmi forgalomba nem kerülő pálinkák a teljes szeszesital-piac negyedét viszik el.

"Tudatosítani kell a fogyasztókban, hogy a boltok polcain olyan, általuk pálinkának hitt italok is vannak, amelyeknek kevés közük van a gyümölcspárlathoz" - adott egy újabb szempontot a marketingkeret elköltéséhez Font. Bár öt éve már csak a tisztán gyümölcs vagy szőlőtörköly lepárlásával készített italt lehet pálinkának nevezni, a korábbi beidegződésekre azért rájátszanak a szeszesital-gyártók, és - állítja Font - a címkék és az üvegek akkor is pálinkára utalnak, ha pusztán finomszeszből készült italt takarnak. Valóban: az egyik Auchan áruházban például a csak a szeszes ital kategóriába sorolható Zwack mézes Vilmos üvegei az agárdi körtepálinka és a Gundel szilvapálinka között sorakoztak, tekintve, hogy a polcokon az íz szerinti csoportosítást tartották üdvözítőnek. A címkeböngészésen kívül persze az árnak is van információtartalma, hiszen amíg egy üveg 7 decis mézes Vilmos 2999 forintba került ebben az áruházban, addig a félliteres agárdi szilvapálinkát 4199 forintért árulták.

A Mikulás-napi pálinkaakciók politikai színezetet is kaptak, miután Font Sándor és Császár Antal fideszes képviselők benyújtották a pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvénytervezetüket. "Már évek óta gyúrjuk a szöveget. Most eljött az idő, hogy megkapja a megfelelő védelmet a magyar pálinka" - mondta a HVG-nek Font, aki szerint mind a négy szakmai szervezet egyetért a törvénytervezet tartalmát illetően. A legnagyobb vita a pálinkakészítés technológiája és a mézes pálinka, illetve a gyümölcságyon érlelt pálinka körül alakult ki. A tervezet szerint a karcosabb italt ellágyító mézet tartalmazó pálinka "mézes pálinkalikőr" néven kerülhetne forgalomba, és a törvény hatálya alá tartozna a gyümölcságyon érlelt pálinka is. De még lesz folytatása az ügynek: Nagy András a HVG-nek elmondta, az MSZSZT tagsága csak a hírekből értesült arról, hogy a lovagrend is átadott egy szabályozási tervezetet a miniszterelnöknek, és Fonték sem egyeztettek velük arról, hogy benyújtják törvényjavaslatukat. A szövetség szerint a törvényalkotással meg kellene várni az EU párlatokra vonatkozó rendeletét, mert a magyar szabályozásnak arra kellene reagálnia.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok