Év Bortermelője 2012 – Az idei legjobbak

2012-11-13 | Magyar Bor Akadémia

November 7-én késő este lehullott a lepel: a jelölések összesítése után egyértelműen rajzolódott ki az eredmény, ki lesz az idei Év Bortermelője díj öt legesélyesebb várományosa.

A Magyar Bor Akadémia idén 22. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb szakmai elismerését. A tavalyi évhez hasonlóan számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier, chef küldte el javaslatát, valamint a borfogyasztók, borkedvelők egy jelentős része is jelölhetett.

Év Bortermelője 2012 – Az idei legjobbak

"Az eredményt nagyjából lehetett sejteni, hiszen az öt jelölt közül négyen tavaly is versenyben voltak már, ám az ötödik borász nagy meglepetést okozott.."

Az eredményt nagyjából lehetett sejteni, hiszen az öt jelölt közül négyen tavaly is versenyben voltak már, ám az ötödik borász nagy meglepetést okozott. A tavalyi nyertes, Vida Péter helyett egy ifjú badacsonyi borász jutott a döntőbe. Úgy tűnik egyre népszerűbb a fehér bor, és egyre kedveltebb a Balaton-felvidék, valamint a fiatal borászok is egyre inkább előtérbe kerülnek a hazai borpiacon. Lássuk, hogy kik azok a borászok, akik nagy izgalommal várják majd december 7-ét, amikor megtudhatjuk a választás végleges eredményét.



Ime a névsor ABC sorrendben:
Áts Károly
Borbély Tamás
Dúzsi Tamás
Gálné Dignisz Éva
Heimann Zoltán

Áts Károly, tősgyökeres Tokaj-hegyaljai. Kedves, mosolygós, nyugodt megjelenésének köszönhetően mindenki szívesen ismerkedik vele és boraival. A borkészítés mesterségét édesapjától tanulta. Mi sem bizonyítja jobban rátermettségét, elismertségét, mint hogy a Royal Tokaji Borászat róla, mint főborászról nevezte el egyik termékét (Áts Cuvée). Idén harmadik alkalommal került be az 5 legjobb közé.

Borbély Tamás, az idei meglepetés, az eddigi legfiatalabb jelölt. Badacsonyban és országszerte is egyre többen ismerik nevét, családja borainak tüzes karakterét. Tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek.

Dúzsi Tamás, a Szekszárdon tevékenykedő koronázatlan rosékirályunk szintén már harmadik alkalommal került a döntőbe. Közvetlen, mosolygós, rendkívül elhivatott és mindemellett nagyszerű ember. Borai a világon mindenhol megállnák a helyüket, egyszerűen így kell csinálni. Ahogy ő is mondja: a titok az, hogy nincs titok.

Gálné Dignisz Éva a Kunsági borvidék és Magyarország első és eddig egyetlen hölgy jelöltje. Már negyedik alakommal került az öt legjobb közé. Talán idén úgy határoznak az Akadémia tagjai, hogy egy kedves, őszinte mosolyú hölgyet tüntetnének ki figyelmükkel. Éva kitartó és alapos. Folyamatos minőséggel, újdonságokkal, szeretettel készült borokkal kápráztatja el rajongóit egész évben.

Heimann Zoltán családjában már a 10. generáció foglalkozik Szekszárdon borkészítéssel, szőlőműveléssel. Hazai és nemzetközi borversenyeken számtalan díjat nyert boraival, melyek minősége tartós és töretlenül fejlődő. Rengeteget tesz a borvidékért, borász kollégáival közös márkát épít. Zoltán idén második alkalommal került a legjobb 5 borász közé.

A jelölt borászok a már hagyományosnak számító „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen mutatkoznak be boraikkal november 30-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A boresten szabad borkóstolás, ízes, magyaros hideg falatkák, sajtok várják az érdeklődőket A rendezvényre a www.magyarborakademia.hu oldalon lehet regisztrálni.

A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy az öt jelölt közül ki legyen 2012. Év Bortermelője. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 7-én kerül sor.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok