FOLYIK A BOR AZ EU-BAN

2007-10-24 | www.mti.hu
FOLYIK A BOR AZ EU-BAN

Év végére megállapodást szeretne az Európai Unió borreformjáról a soros EU-elnökség és az Európai Bizottság - erősítették meg az érintettek képviselői a tagországok mezőgazdasági minisztereinek luxembourgi találkozóján, kedden.

Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, Magyarország sem látja irreálisnak ezt a tervet, a témában megfelelő ütemben haladnak a tárgyalások.

A luxemburgi ülésen ezúttal alapvetően támogatási ügyek voltak napirenden - számolt be a magyar delegáció vezetője.

A kivágási támogatásokra vonatkozóan (uniós szinten 200 ezer hektárnyi szőlőterület kivágását célozza meg a brüsszeli bizottság) a tervezett reformlépések közé bekerült néhány, Magyarország számára is fontos kitétel, mindenekelőtt az, amelynek értelmében, ha egy tagállam a területének 10 százalékán elvégzi a kivágást, utána nemzeti hatáskörben leállíthatja azt. Maradtak még magyar fenntartások a kérdéskörben, de előbb-utóbb elérhető a megállapodás - vélte a szakállamtitkár.

A nemzeti borítékok támogatási csomagját illetően eldőlt, hogy a Magyarországon is nagyon népszerű szerkezet-átalakítási támogatás rendszere folytatódik. A promóció, a marketing és a kríziskezelési (zöldszüreti, szüreti biztosítási, kockázati pénzügyi alapokkal kapcsolatos) támogatásokra vonatkozó alapelvvel a magyar tárca egyetért, de "végrehajtási típusú" fenntartásai még vannak.

Nincs jelenleg a nemzeti borítékban a kötelező melléktermék-lepárlás támogatása - Magyarország azt szeretné, ha ez bekerülne.

Vitatott még a nemzeti borítékba kerülő összegek nagysága. A magyar delegáció másokkal együtt azzal érvelt, hogy a támogatás elosztása ne "történelmi" alapon - a tagországoknak korábban juttatott összegek alapján - történjék, hanem az alapján, hogy egy-egy országban mekkora szőlőterület található. Az Európai Bizottság mindazonáltal ezt egyelőre, úgy tűnik, nem támogatja.

Több delegáció felvetésére ismét foglalkoztak azzal az elképzeléssel is, hogy megszüntetnék a bor alkoholtartalmának javítási lehetőségét cukrozással.

Ficsor Ádám elmondta: másokkal együtt a magyar delegáció ismét jelezte, hogy a cukrozás mellőzése nem elfogadható opció.

- Magyarország számára nincs reform a cukrozás megtiltásával - szögezte le.

Korábban a magyar küldöttség már jelezte az uniónak: hazánkban ez elfogadott technológia, és komoly versenyhátrányt jelentene, ha át kellene állni mustsűrítménnyel való alkoholfok-javításra. Utóbbi támogatását az ezt használó mediterrán országoknak ugyanakkor a kormány elfogadja.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Akciók

Villányi 2=3 hétköznapok 2020
Villányi 2=3 hétköznapok 2020
Szakadjon ki a stresszes, pörgős életből és töltsön el +1 pihentető hétköznapot Villányban: pincelátogatás, testmasszázs és wellness vár Önre.
Akció ideje: 2019-11-25 2020-12-31
Időtartam: 4 nap/3 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: svédasztalos reggeli
Elhelyezés: 2 ágyas szobában
Részvételi díj: 58.600 Ft/3 éj/4 nap/2 fő-től
Varázslatos hétköznapok
Varázslatos hétköznapok
Itt a lehetőség, hogy Ön és párja pörgős, stresszes munkanapjait átvarázsoljuk romantikus hétköznapokká a Bock Hotel Ermitage-ban.
Akció ideje: 2019-11-25 2020-12-31
Időtartam: 3 nap/2 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: program szerint
Elhelyezés: több szobatípus elérhető
Részvételi díj: 68.900 Ft/2 éj/2 fő-től

Programok


Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet»

Bock Borászat»

Bock Hotel Ermitage**** & Óbor Étterem»

Évi Virág - Ajándék»

Gere Tamás és Zsolt Pincészete»

Neiner Pince»

Polgár Pincészet»

Villány- Siklósi Borút Egyesület»

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet»

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet»

Deé Családi Pincészet»

Szél Fiai Fogadó és Cellárium»

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet»

Erzsébet Pince»

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****»

Patricius Borház»

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok»