Fröccs, jövedéki adó nélkül

2015-02-14 | vg.hu

Szakmai egyeztetések kezdődtek el, hogy kidolgozzák a borászatoknak egyébként tiltott, a jövedéki adó által nem terhelt palackozott fröccs készítés szabályait. Egyes borászok a hungarikumnak számító fröccs lejáratásáról tartanak.

Fröccs, jövedéki adó nélkül

A Földművelésügyi Minisztérium megkezdte a palackozott fröccsel kapcsolatos szakmai szabályok kidolgozását – közölte a parlament honlapján Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter arra emlékeztetett, hogy a parlament januártól 0 százalékra csökkentette a palackozott fröccs jövedéki adóját (ennek mértéke literenként 98,7 forint volt). A törvényben azonban csak igen nagy vonalakban határozták meg az említett szeszes ital szakmai szabályait, nem tartalmazza az előállításra, ellenőrzésre és forgalomba hozatalra vonatkozó előírásokat.



A változást egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezte, nem egyeztettek sem az agrártárcával, sem a borászokkal. Az NGM az agrarszektor.hu-nak a változást azzal indokolta, hogy a szőlőbor és a szódavíz keverékének különböző forgalmazási megoldásai azonos adózási megítélés alá essenek. A tárca szerint ezért volt szükség a módosításra, amely a palackozott fröccsöknél javítja a piaci feltételeket, mivel e termékek jövedéki szabályozását a szőlőboréhoz közelíti.

A tárcavezető kiemelte, a jelenleg hatályos szabályozás értelmében borászati üzemben palackozott fröccsöt nem is szabad előállítani, ezért a jövedéki törvény előírásaihoz szükséges igazítani a palackozott fröccsre vonatkozó szakmai szabályozást. Erre a fogyasztók bizalmának megőrzése és a visszaélések elkerülése végett is szükség van. Fazekas azt is hangoztatta, hogy a szabályozás tartalmáról, és a jövedéki szabályok és a jelenleg hatályos végrehajtási rendeletek viszonyáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) bevonásával a szükséges egyeztetések már megindultak.

Magyar Zoltán írásbeli kérdésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a borászok nem ok nélkül aggódnak, miután eltörölték a 98,7 forintos literenkénti jövedéki adót a palackozott fröccsre, a szőlőbor és a szénsavas víz keverékére, amiben legfeljebb 8,5 százalék alkohol van, és a bor aránya több mint 50 százalék. A tavaly februártól hatályos uniós szabályok szerint a palackozott fröccsök szakmai szempontból az ízesített boralapú koktélok kategóriájába sorolhatók, ha az ital borhányada eléri az 50 százalékot. A jobbikos honatya szerint félő, hogy hamar megjelennek a nagyon olcsó és silány minőségű palackozott fröccsök, amivel visszafordíthatatlan károkat okoznak, lejáratódik ez a hungarikum. Arra emlékeztetett, hogy az asztali és a minőségi boroknak egyaránt legalább 9 térfogatszázaléknyi alkoholt kell tartalmazniuk, így nem is kell sok szénsavas vizet keverni ahhoz, hogy fröccsnek számítson. Így adómentesen lehet csaknem tiszta, olcsó asztali borokat a piacra dobni.

Az asztali boroknál ráadásul van még egy literenkénti 30 forintos ellenőrzési díj is, ez is megspórolható, ha kis vízzel fröccsé változtatják terméküket. Magyar szerint a 300 forintos vagy még alacsonyabb árkategóriájú boroknál a literenkénti 120 forint azonnali költségelőny el is döntötte a kérdést. Ráadásul fröccsöt jelenleg nem is szabad borászati üzemekben készíteni, így teljesen új szereplők jelenhetnek meg és tarolhatják le a legolcsóbb borok kategóriáját.

A Hegyközségek Tanácsa megítélése szerint a fröccs elsődlegesen vendéglátó-ipari, gasztronómiai termék, de termelői kezdeményezésre megvizsgálva támogatják a borászati vállalkozások által palackozott fröccs előállítását és forgalmazását, de csak megfelelően szabályozott formában. A HNT óva intette a borászokat, hogy fröccsgyártásba kezdjenek, mielőtt megszületnek a hiányzó jogszabályok. Fontosnak tartják, hogy szabályozzák e termékek minőségét, eredetvédelmét a borpiacot veszélyeztető visszaélések elkerülése érdekében.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok