Fördős Zé karácsonyi menüje

2016-12-02 | Hírszerkesztő

Az adventi időszak kapujában Fördős Zé gasztroblogger és a Ferrero megálmodta a tökéletes karácsonyi asztalt. A Ferrero karácsonyi workshopján a vendégek a pralinék segítségével egyedi asztaldíszeket gyárthattak, valamint elleshették Zétől a karácsonyi menü elkészítésének fortélyait.

 

Fördős Zé karácsonyi menüje

A Ferrero idén is folytatja hagyományát, hogy a karácsonyi időszakban dekorációs ötleteivel segíti otthonunk szépítését. Ebben az évben a workshopon a karácsonyi asztal kerül a középpontba. A szenteste fénypontja pedig a karácsonyi menüsor, amelyet a márka által szervezett dekorációs eseményen Fördős Zé készített el. Míg a vendégek a kreatív asztaldíszeket gyártották, addig Zé három fogást tálalt fel: Gravlax, Porcetta, és Panna Cotta tart került az asztalra. A workshop közben egy kis beszélgetésre is volt idő, így megtudtuk, hogyan készül a Konyhafőnök című műsor zsűritagja az ünnepekre.

 



„Húgomék egy erdőszéli, kandallós rönkházban élnek, ott ünnepeljük a szentestét már 7-8 éve. Ilyenkor a legkisebb, másfél éves Esztitől a 83 éves Joli mamáig mindenki az asztal körül ül, nagyon jó a hangulat.”-mesélte lelkesen Zé. A gasztroblogger családjában eléggé kötött a menü szenteste. Nem nagyon esznek halat, az egyetlen kivétel az elmúlt két évben a gravlax, amit a workshop vendégeinek is készített. Az első fogás Zé-ék családjában egy 12 órán át készülő gyöngytyúk leves, utána következik a ropogós kacsacomb anyukája spéci tepsis burgonyájával.

„Karácsonykor a családban a nőké a főszerep ilyenkor, ők sütnek-főznek, terítenek, azonban a karácsonyfa állítás férfidolog nálunk, édesapámmal és az öcsémmel csináljuk ezt mindig. A díszítéskor van egy régi szett, amit már ezer éve mindig felpakolunk a fára, de például az alapszínét a dekornak minden évben váltogatjuk. Díszítésben nem vagyok a legkreatívabb, így jól jönnek a Ferrero dekorációs ötletei, amiből néhányat biztosan használunk majd idén. A legkínosabb feladatot, az izzósor kibogozását általában sorshúzással döntjük el.”- tette hozzá Zé.

A gasztroblogger a workshopon a dekorálásból is kivette részét. A Ferrero dekorációi sokféle formával, színnel és különböző anyagokkal készíthetőek el. A Raffaello, a Ferrero Rocher és a Mon Cheri pralinék segítségével készíthető el egy-egy dísz az ünnepi asztalra, az ajándékcsomagokra vagy a lakás bármely pontjára. A készülődés öröméhez A Ferrero számos könnyen megvalósítható ötlettel, és részletes útmutatóval járul hozzá, amelyek a http://ferrerounnepidekor.hu/ oldalon tekinthetőek meg.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok