Furmint Február Nagykóstoló száz kiállító boraival

2018-01-24 | AgroInform

Mintegy száz kiállító több mint százötven borát ízlelhetik meg a látogatók a Furmint Február Nagykóstolón a furmint nemzetközi napján, február 1-jén a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Furmint Február Nagykóstoló száz kiállító boraival

A kilencedik alkalommal meghirdetett Furmint Február volt az első olyan kezdeményezés Magyarországon, amely egyetlen szőlőfajtát állított reflektorfénybe, ráadásul egyből egy egész hónapot szentelve neki. 2017 óta február 1-jén ünnepelik a nemzetközi furmintnapot is, idén pedig éppen ezen a napon rendezik a Furmint Február Nagykóstolóját a városligeti Vajdahunyadvárban.

A Furmint Február rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet erre a kiemelkedő minőségű, Kárpát-medencei szőlőfajtára, és minél több emberrel megismertesse azt. Ezért az érdeklődők egy egész hónapon át találkozhatnak a furminttal kapcsolatos programokkal és ajánlatokkal. Országszerte számos étterem kínálja poharazva a furmintot, amelyet borbárok és borkereskedések kínálatában lehet kedvezménnyel kóstolni és vásárolni, de februárban sok furmint köré épített borvacsorát és borkóstolót is szerveznek.

A Furmint Február hagyományosan a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott nagykóstolóval veszi kezdetét. A látogatók megismerhetik a furmint megannyi arcát: találhatnak majd furmintból készült pezsgőket, a legnagyobb számban száraz furmintokat és ezek mellett édes tételeket is, de az aszúkedvelők sem fognak csalódni.

A legtöbb kiállító ezúttal is a legnagyobb hagyományokkal bíró Tokaji borvidékről érkezik majd, de az elmúlt évtized furminttelepítéseinek köszönhetően egyre több új borvidék csatlakozik a furmint táborához. Az ugyancsak tradicionálisnak számító Somló mellett az Egri borvidék, a Balaton északi és déli partja, a Mátra és a Pécsi borvidék, valamint határon túli pincék furmintjai is kóstolhatók lesznek, a látogató így egy délután alatt átfogó képet szerezhet a fajtáról – áll a szervezők közleményében.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok