Háromfajta támogatás a borászoknak

2018-02-28 | vg.hu

Egy hazai és két uniós forrásból akár 800-900 millió forintra is pályázhatnak a borászatok 40–70 százalékos támogatási intenzitás mellett.

 

Háromfajta támogatás a borászoknak

A Vidékfejlesztési programon (VP) belül két uniós felhívás is lehetőséget nyújt a bővítésben, fejlesztésben gondolkodó borászatoknak, amelyek 2030-ig a hazai forrásból megvalósuló, 300 milliárd forintos Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukcióban is pályázhatnak panziófejlesztésre. 



Noha a mezőgazdasági és feldolgozóüzemek energiahatékonyságának javításánál (VP5-4.1.6-4.2.3-17) a 35 milliárd forintos keretből 30 milliárd a kertészetre és az állattartó gazdaságokra jut, a fennmaradó 5 milliárdért borászatok is indulhatnak. Itt egyéni projektnél legfeljebb 500 millió forint nyerhető 50 százalékos támogatással. Igaz, Közép-Magyarországon 40 százalék lehet csak ez az arány, de plusz 10 százalékot kaphatnak a fiatal gazdák és a kollektív projektek. Utóbbiaknál nem 500 millió, hanem 1 milliárd forint a plafon, e konstrukciónál március 19-én lesz az első értékelési határnap.

 

Borszőlőültetvény telepítésére (VP2-4.1.3.6-17) 4 milliárd forint áll rendelkezésre, projektenként maximum 150 millió forint. Pest megyében 60, azon kívül 70 százalékos támogatásintenzitással kell kalkulálni, itt március 16-án összesítik először a beadványokat. Az említett hazai forrású panziópályázatnál az adott ingatlan tulajdonosa vagy a szálláshely üzemeltetője projektenként 60 millió forintot nyerhet el 70 százalékos intenzitással, a benyújtási határidő ennél a felhívásnál március 14. Itt a Balaton, Sopron–Fertő, illetve Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség térségében új panzióhoz akár 315 millió forint is felhasználható. Így egy borászat mind a három lehetőség maximális kiaknázásával elvileg akár 965 millió forintot is elnyerhetne, de a gyakorlati tapasztalatok alapján jellemzően 180-200 millióban gondolkodnak.

 

Borászati ügyfeleink jelentős része versenybe száll mindhárom pályázat forrásaiért – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) ügyvezetője. A mostani energetikai pályázat kedvező lehetőség azon borászatoknak, amelyek a korábbi lehetőségről lemaradtak, vagy további igényük is van beruházásokra, illetve energiahatékony megoldásra kívánnak váltani. Tóth Ádám Ferenc szerint a borászatok komplex szolgáltatásokat kívánnak nyújtani – például borvacsorával egybekötött kóstolót –, amit a panziófejlesztéses pályázat is segíthet. Kevésbé jó hír azonban, hogy a 22 borvidéken belül egyelőre csak három térségben van lehetőség panzió létesítésére, e térségben hat borvidék van – mutatott rá.

 

A borászat a verseny és a reduktív borok terjedése miatt egyre beruházásigényesebb, ahol a modern technológiát nem lehet megspórolni: minél kisebb az egy liter borra jutó költség, annál versenyképesebb a borászat – fogalmazott a Világgazdaságnak Csaba Gyula, a Szervin Kft. értékesítési igazgatója. A szakember szerint ezért is lehet kitörési pont az energetikai pályázat, de mivel a hazai szőlőültetvények elöregedtek, fontos, hogy a borászatok – valószínűleg utoljára – kihasználják a hagyományos magyar (cserszegi, Irsai és olaszrizling) vagy a világpiacon népszerű fajták telepítésének lehetőségét.

További Hírek

Tizenegy millió forintért kelt el a világ legdrágább bora, ami magyar
Tizenegy millió forintért kelt el a világ legdrágább bora, ami magyar
2019-03-18

Ez a 2008-as évjáratú bor lett a világ legdrágább tétele, ugyanis 40 000 dollárért, vagyis több mint 11 millió forintért kelt el. A szóban forgó palack azonban nem egy történelmi Amarone, nem is egy ritka francia Bordeaux, hanem egy Royal Tokaji Esszencia, a Royal Tokaji pincészettől.

50-BŐL A LEGJOBB 5 -  EZ A DÖNTÉS SZÜLETETT A KÓSTOLÓ KÖRÖN, DE KI LESZ A BORÁSZOK BORÁSZA?
50-BŐL A LEGJOBB 5 - EZ A DÖNTÉS SZÜLETETT A KÓSTOLÓ KÖRÖN, DE KI LESZ A BORÁSZOK BORÁSZA?
2019-03-18

Március 1-én a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül az 50 legjobb magyar borász az év egyik legfontosabb szakmai kóstolóját tartotta meg. Az „ötvenek” leadták első szavazatukat a Borászok Borászára. Kiderült, hogy az 50-ből, ki a legjobb 5, de ki lesz a Borászok Borásza?

Aranyesőt hozott a tavasz a Varga Pincészetnek
Aranyesőt hozott a tavasz a Varga Pincészetnek
2019-03-13

A világ hat nagy nemzetközi borversenyéből kettőnél már a napokban megszülettek az eredmények. A rangos párizsi Vinales Internationales-en és a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) legnagyobb borversenyén, a berlini Wine Trophyn a Varga Pincészet összesen 9 aranyérmet söpörhetett be.

Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen
Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen
2019-03-07

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.

Jótékonykodnak a borásznők
Jótékonykodnak a borásznők
2019-03-04

A Szabó Edit borszakíró és a Sofitel Budapest Chain Bridge közös szervezésében létrejövő Gyengébb? Nem! - Nőnapi borkóstoló valamennyi borász résztvevője lemond aznapi honoráriumáról, és azt a budapesti székhelyű Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel.

Tokaj, az örök - Márciusban ismét Tokaj-Hegyaljáé a főszerep
Tokaj, az örök - Márciusban ismét Tokaj-Hegyaljáé a főszerep
2019-03-04

A tavalyi évben közel 1000 vendég volt kíváncsi a hazánk legnagyobb fehérboros borvidékének színe-javát felvonultató Tokaji Március Nagykóstolóra. Az idei évben még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.

Balaton Bor: Minden, ami Balaton
Balaton Bor: Minden, ami Balaton
2019-03-04

Előkóstolón választották ki az idei Balaton Borokat, a szentantalfai Faluházban, a minap.

Nagy István: több szempontból fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése
Nagy István: több szempontból fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése
2019-03-01

Nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is a szőlő-bor ágazat fejlesztése, amelyben Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Borjog és Bormarketing konferencián, Budapesten.

Huszonegy bor az idei válogatásban
Huszonegy bor az idei válogatásban
2019-03-01

Huszonegy magyar bort választottak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) borválogatásába, a magyar termőhelyek jellegzetességeit jól bemutató borcsomagok Magyarország külképviseletein erősítik a magyar borról kialakult képet.

Komoly problémák a szőlő-bor ágazatban: itt a munkaerőpiaci felmérés
Komoly problémák a szőlő-bor ágazatban: itt a munkaerőpiaci felmérés
2019-02-25

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) február 19-én online felmérést indított, melynek célja a szőlő- és bortermelő vállalkozások foglalkoztatási jellemzőinek részletes feltérképezése. Az agráriumon belül is kiemelten nagy élőmunka-igényűnek számító ágazatban rendkívül komoly gondokat okoz a megfelelő munkaerő hiánya. A minőségi szőlőtermesztéshez, illetve borkészítéshez elengedhetetlen a szaktudással és kellő gyakorlattal rendelkező munkavállaló.

Akciók

Villányi 2=3 hétköznapok 2019
Villányi 2=3 hétköznapok 2019
Szakadjon ki a stresszes, pörgős életből és töltsön el +1 pihentető hétköznapot Villányban: pincelátogatás, testmasszázs és wellness vár Önre.
Akció ideje: 2018-03-19 2019-12-31
Időtartam: 4 nap/3 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: svédasztalos reggeli
Elhelyezés: 2 ágyas szobában
Részvételi díj: 48.000 Ft/3 éj/4 nap/2 fő-től
Varázslatos hétköznapok
Varázslatos hétköznapok
Itt a lehetőség, hogy Ön és párja pörgős, stresszes munkanapjait átvarázsoljuk romantikus hétköznapokká a Bock Hotel Ermitage-ban.
Akció ideje: 2018-03-19 2019-12-31
Időtartam: 3 nap/2 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: program szerint
Elhelyezés: több szobatípus elérhető
Részvételi díj: 58.700 Ft/2 éj/2 fő-től

Programok

WineUp Fair in Transylvania WineUp Fair in Transylvania
2019 március 29 -
2019 március 31
A kenyér illata A kenyér illata
2019 március 29 -
2019 március 30
Tavaszi Pincenyitogató Tavaszi Pincenyitogató
2019 április 13
VinCE Budapest Wine Show 2019 VinCE Budapest Wine Show 2019
2019 április 25 -
2019 április 27
Food Truck Show Eger 2019 Food Truck Show Eger 2019
2019 április 25 -
2019 április 28
VI. Günzer Tamás Halnapok VI. Günzer Tamás Halnapok
2019 május 03 -
2019 május 05
12. Ördögkatlan Fesztivál 12. Ördögkatlan Fesztivál
2019 július 30 -
2019 augusztus 03

Garamvári Szőlőbirtok»

Ametiszt Hotel Harkány»

Blum Pince - Borozó Vendégház»

Bock Borászat»

Bock Hotel Ermitage**** & Óbor Étterem»

Évi Virág - Ajándék»

Gere Tamás és Zsolt Pincészete»

Neiner Pince»

Polgár Pincészet»

Villány- Siklósi Borút Egyesület»

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet»

Deé Családi Pincészet»

Szél Fiai Fogadó és Cellárium»

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet»

Erzsébet Pince»

Gróf Degenfeld Kastélyszálló»

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet»

Oroszlános Borvendéglő és Borhotel****»

Puklus Pincészet»