Hatodik alkalommal rendezik meg a Bikavér Párbajt

2019-02-21 | Origo | Szerző: Szász Tamás

Február 22-én, pénteken, az egri és szekszárdi borvidék bikavéreit lehet kóstolni a budapesti Corinthia Hotelben, ahol a hatodik Bikavér Párbajt rendezik. 17 egri és 17 szekszárdi borászat érkezik a nagyközönség elé.

Hatodik alkalommal rendezik meg a Bikavér Párbajt

Az Egri és Szekszárdi Bikavér különbözik ugyan a termőtájak eltérő adottságai miatt, azonban osztozik a házasítási szabályok nagy részében és a minőségi kategorizálásban.

A párbaj szó ellenére ez a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő kezdeményezés a közös gondolkodáson alapul. Az összefogásban részt vevő borászok évről évre azon dolgoznak, hogyan lehet a bikavéreket minél magasabb minőségben elkészíteni,figyelembe véve a folyamatosan változó borfogyasztási szokásokat és igényeket.

A rendezvényen mindkét régió pincészetei igyekeznek a legjobb vagy legjellegzetesebb bikavéreit bemutatni. Fontossága az eseménynek, hogy a Tokaji Aszú után a magyar borok hallatán a Bikavér jut először a külföldi fogyasztók és nemzetközi borpiac szereplőinek eszébe. S ezek a vélekedések nagyban meghatározzák az összességében magyar borászatról alkotott vélekedést is.

A 6. Bikavér Párbajon 17 egri és 17 szekszárdi borászat mutatja be bikavéreit, a borászatokat a rendezvény hagyományai szerint összepárosítják: egy dupla standot egy egri és egy szekszárdi borász foglal el. 

Az esemény 17 órakor nyílik meg, és 21 óráig tart, a négy óra alatt a résztvevők kötetlenül, sétáló kóstolón ismerkedhetnek meg a 34 kiállító borászat bikavéreivel.A rendezvényt a két borvidék ezúttal a Borjourral, Magyarország legnagyobb borközösségével közösen szervezi.

Eredményhirdetés nem lesz, mindenki szabadon kiválaszthatja saját kedvenceit– újdonság viszont, hogy a szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy a kóstoló előtt és után is írják le néhány szóban véleményüket, benyomásaikat a bikavérekről általában, így a Bikavér Párbajon részt vevő borászatok is visszajelzést kaphatnak a stílusokról, irányokról és a fogyasztói elvárásokról.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok