HOSSZÚPÁLYI BORMÚZEUM - A TISZÁNTÚL ELSŐ INTERAKTÍV BORMÚZEUMA

2019-09-14 | Hírszerkesztő

Megnyitotta kapuit és minden bor és borkészítés iránt érdeklődőt szeretettel vár a Hosszúpályi Bormúzeum! 

HOSSZÚPÁLYI BORMÚZEUM - A TISZÁNTÚL ELSŐ INTERAKTÍV BORMÚZEUMA

A Tiszántúl első interaktív bormúzeuma Hosszúpályi egyik külterületi lakott helyén, az üdülőterületként is funkcionáló Olga-kertben jött létre. Ahogy neve is utal rá, a terület egykor kert, vagyis szőlőskert volt. Ezt a szőlőskertet a település legnagyobb birtokosai, az érmelléki bortermelést is felfejlesztő – Diószegen például vincellérképző iskolát alapító – Zichyk hozták létre a 19. század utolsó harmadában. Mivel ez a közel 28 hektáros szőlőtelep nem az első szőlőskertje volt Hosszúpályinak, ezért kezdetben Új szőlőnek hívták, majd később Olga-kertnek nevezték el. Ezzel 230 hektárra nőtt az a terület, melyet Hosszúpályiban szőlőtermesztéssel hasznosítottak.



A nagyüzemi termelés szükségessé tette a bortárolási kapacitás bővítését is, így az Olga-kertben megépült a hosszúpályiak által a „Tiszántúl legnagyobbjának” mondott, valóban tekintélyes alapterületű, 3000 hektoliter befogadására alkalmas, több mint 500 m2 alapterületű borospince. Ez a bormúzeumtól mintegy 100 méterre található, (jelenleg gombatermelő üzem működik benne) és jelenleg is zajlik a pince előtti présház helyreállítása. 

A bormúzeum közvetlen környezetében, az Olga-kertben mintegy 150 éve van jelen a szőlő- és borkultúra, amely a 20. század első felében élte virágkorát, amikor a filoxéravész a hagyományos szőlőterületeket (így az Érmelléket is) kipusztította, s így megnövekedett a filoxérára immunis homoki szőlők és bor iránti kereslet. A szőlő- és borkultúrának egyébként 250-300 éves múltja van Hosszúpályiban, s további relevanciát jelent, hogy az Érmellék történelmi borvidéke Hosszúpályihoz nagyon közel, attól mintegy 20 km-re található.  A Hosszúpályi Bormúzeum a Tiszántúl első interaktív bormúzeuma, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat az interaktív tárlatvezetésen. Játékos formában fedezhetik fel a szőlő útját az ültetéstől egészen az első csepp bor elkészültéig! 

A bormúzeum és a környezetében létrejött infrastruktúra kiváló helyszín lehet családi rendezvények, céges csapatépítő tréningek lebonyolításához, hiszen a bormúzeum épületében található 30 fős konferencia terem, illetve a területen lévő 300m2-es fedett kemencés terasz is a vendégek kényelmét szolgálja. A Hosszúpályi Bormúzeum sok egyéb szervezett programot is kínnál az év jelentős részében, melyekről awww.hosszupalyibormuzeum.huweboldalon találnak bővebb és aktuális információkat az érdeklődők.

 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok