Húsz éves a Kopar

2017-04-19 | Wineglass

1997. Mi történt húsz évvel ezelőtt? Ekkor ismerte meg a világ Dollyt, a klónozott birkát, a Titanic alatt sok papír zsebkendőt sírtak tele a mozikban, a Kemény Dénes vezette pólócsapat pedig első komoly eredményeként Európa-bajnok lett… És ez az évjárat adta az első, azóta ikonikusnak számító Kopar Cuvée-t is. A bor aktuális évjáratának előjegyzése most indul.

Húsz éves a Kopar

Ez a bor sok szempontból úttörőnek számított a magyar piacon: az egyik első bor, amely fantázianévvel került forgalomba, ráadásul mára olyan sikeres márkává vált, hogy sok borkedvelőnek elsőként a Kopar neve ugrik be, ha villányi vörösborokról esik szó.  



A bordeaux-i en primeur rendszer mintájára létrehozott előjegyzés is újdonságnak számított hazánkban, ennek köszönhetően minden évjárat piacra lépése előtt a borkedvelők kedvezőbb áron foglalhatják le maguknak a kívánt mennyiséget.

A ‘90-es években a villányi borászok figyelme a bordeaux-i fajtákból készült házasítások felé fordult, hiszen ekkor a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot már igazán népszerűnek számítottak a borvidéken. Villány természeti adottságai is azt támasztották alá, hogy érdemes ezekkel a szőlőfajtákkal komolyan foglalkozni.

A Kopar már az indulás évében is egy fantázianév volt, amely a pincészet csúcsboraként a legnagyobb presztízzsel bíró termőterületről kapta a nevét, és amely mindig a legjobb dűlők válogatásából készül. Csak kiemelkedő években készül el, 1997 óta a mostani a tizenharmadik évjárata az ikonikussá vált bornak.

2000 az évszázad legjobb évjárataként vonult be a bortörténelemkönyvekbe, ami a Kopar életében is mérföldkőnek számít, sokan ekkor jegyezték meg maguknak Gere Attila borát. A 2000-es Kopar ma is nagy megbecsülésnek örvend a gyűjtők körében, nem kis részben azért, mert napjainkban is hatalmas élmény kóstolni.

Az elmúlt 20 évben az alapkoncepció nem változott, kisebb finomításokra ugyanakkor sor került a magasabb minőség érdekében. Természetes például, hogy az első évekhez képest ma már alacsonyabb tőketerheléssel dolgoznak a szőlőben. Induláskor még a cabernet sauvignon volt meghatározó fajta a házasításban, ez markánsan a 2006-os évjárattal változott, amit egyébként az egyik legelegánsabb Koparként tartanak számon. Ekkortól a cabernet franc és a merlot dominál, míg a sauvignon nagyjából 10%-ban veszi ki a szerepét. Ugyanekkor változott a hordóhasználat is, a gyümölcsösebb végeredmény érdekében azóta a bor 40%-a nagyobb méretű hordókban érik.

A legfrissebb, 2013-as évjárat az eleganciát helyezi előtérbe, kifinomult, fineszes bor, amiben a gyümölcsösség hangsúlyos. Április 15-étől május 15-éig jegyezhető elő az évjárat, a gyűjtői érték emelése érdekében kizárólag tizenkét palackot tartalmazó, egyedi kivitelezésű faládában.

További információk: http://webaruhaz.gere.hu/termekek/gere-attila-pinceszete-borok/kopar-cuvee-elojegyzes-12-palack.html

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok