Idén is vízreszállnak a magyar borászok! - Elkezdődött a nevezés!

2012-05-21 | Borregatta-Borászregatta | Fotó: Darin Sándor

Kedves Borászok!

Mint már bizonyára sokan hallottátok, a tavalyi, rendkívül jó hangulatú és sikeres I. Magyar Borregatta után, az idén is megrendezzük Balatonkenesén a Balatonfői Yacht Klubban a
II. Magyar Borregattát 2012. Június 29-30. és július 1-én

Mint a tavalyi évben, az idén is bárki elindulhat, a feltétel, hogy minden hajón legyen egy borász, vagy borhoz üzletileg kötődő személy. A borregattán belül, külön értékeljük a futamokon azokat a hajókat ahol a kormányos borász! Így külön hírdetünk eredmény a Borászregatta résztvevői között. Az idén is szeretnénk megnyitni a Bormólót ahol a résztvevő borászatok térítés ellenében a három napon kóstoltathatják boraikat a résztvevőknek és a versenyt meglátogató vendégeknek.

Idén is vízreszállnak a magyar borászok! - Elkezdődött a nevezés!

A résztvevők és vendégeik kellemes körülmények között a gasztronómia, a bor, a viz, a napfény és a vitorlázás minden örömét élvezhetik.

"A tavalyi, rendkívül jó hangulatú és sikeres regatta után, az idén is megrendezzük a II. Magyar Borregattát."

A három nap alatt, a verseny mellet sok érdekes programot szervezünk, a résztvevők és vendégeik kellemes körülmények között a gasztronómia, a bor, a viz, a napfény és a vitorlázás minden örömét élvezhetik. Nem utolsósorban a rendezvény reményeink szerint elősegíti a borok és borászok presztizsének további emelését. Ennek érdekében szeretnénk komoly médiavisszhangot is szervezni az esemény köré.

Ha úgy gondolod, hogy az év egyik jelentős borrendezvénye nem történhet meg nélküled, jelentkezz és vegyél részt ezen az eseményen. A verseny lebonyolításáról, tudnivalókról, részletekről, tájékozódhatsz a verseny honlapján www.borregatta.hu és telefonon a verseny szervezőinél.

Online jelentkezés: borregatta-2012-nevezesilap.doc

Várjuk érdeklődésedet és minden kérdéseddel keress bennünket.

Budaörs, 201.05.14.

Farkas Gabriella, Zolnai-Varga Ákos, Ember Sándor, Kamocsay Ákos

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok