Jazz, bor, Balaton

2017-07-11 | Hírszerkesztő

Himnuszt kapott a 6. Paloznaki Jazzpiknik: Fábián Juli, aki kezdetektől végigkíséri a pikniket és az első fellépők között volt, Zoohackerrel igazi nyári slágert rakott össze. A Jazz & Wine című dalt már játsszák a rádiók. A 4 színpados rendezvény fellépőlistája teljes lett, a szombatot a Random Trip erősíti.

Jazz, bor, Balaton

A Balaton északi partjának egyik legkedvesebb falujában, Paloznakon a Homola Pincészet idén már hatodszorra rendezi meg a Paloznaki Jazzpikniket, ami kis Tájház udvari dzsemboriból vált 3 napos, 4 színpados, 20 koncertes rendezvénnyé, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat oszlopos tagjává.



A Balatontól egy kőhajításnyira, a paloznaki szőlőhegyen igazi piknikhangulatra, színvonalas gasztronómiai kínálatra és első osztályú előadókra számíthatnak a látogatók. A 400 lakosú falu - Füredről csak 10 perc autóval - ilyenkor három napra a jazz balatoni fővárosa lesz: a falu melletti nagyszínpadon napközben a plédeken ejtőzve, este pedig a füvön táncolva, a csillagok alatt szólnak a nagykoncertek.

 

Az idei pikniket egy különleges nulladik nappal nyitják: az igazi nyáresti hangulatot megteremtő Group'n'Swing után a világhírű Kool & the Gang ad koncertet a T-SystemsNagyszínpadon, augusztus 3-án, csütörtökön. Pénteken fellép a brit acid jazz csapat, az Incognito, majd a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó olasz énekes, Mario Biondi. A szombati nap kiemelt sztárja a Matt Bianco feat New Cool Collective és a Random Trip lesz.

 

Felsorolni is nehéz, a három nap alatt mennyi jó zene lesz még terítéken: Kéknyúl & Jónás Vera, The Qualitons, Swing á la Django, Peet Project, Antal Gábor trió, Dj Bootsie Live Band, Sárik Péter trió és Berki Tamás, Brass On The Road, Palásti Máté duó, Opportunity, Sweet Delight duó, Acustic Cuts.

 

Fábián Juli a kezdetektől a Jazzpiknik egyik legfontosabb visszatérője, „arca” és lelkes látogatója, baráti kapcsolatot ápol a szervezőkkel. Zoohackerrel közösen rakták össze a Jazzpiknik himnuszát is (https://youtu.be/feVkKKNuFp0) – a fülbemászó dal júliustól hallható a rádiókban.

 

A nagyszínpadon a koncertek közben a Homola Borterasz DJa szőlőbenprogramsorozatának rezidens DJ-i állnak a bakeliteknél: Cyborg Templar és Infragandhi.

A Sáfránkert Vendéglő előtt, a falu főutcáján jazz formációk szórakoztatják a járókelőket, a Pezsgő Teraszon pedig a mediterrán jazz életérzés is helyet kap. És persze marad a vidéki hangulat, a legjobb Balatonfüred-Csopaki borok, díszletnek pedig a Balaton közelsége, a szőlősorok, a kis utcácskák és a fehérre meszelt, Balaton-felvidéki házak.

 

A Jazzpiknik házigazdája a Homola Pincészet és a Sáfránkert Vendéglő, de a piknik nem piknik további hozzávalók nélkül! Idén is meghívják a korábbi évekről is ismerős kedvenc vendéglátóhelyeiket a környékről és Budapestről is. Lesznek régi szereplők, de új “felfedezettek” is, az összeállításban a Food Truck Catering segített. A környékről itt lesz a Baricska Csárda, a Tekeresvölgyi Sajtműhely, Budapestről a Céltorony BBQ, a Babuska, a Meat&Sauce, a PolaPola, a Lakatos Műhely. A piknikhangulatot pedig piknikkosarak, behűtött borok, plédek teszik teljessé. A fesztivál borkínálatának alapját a házigazda Homola Pincészet borai adják, emellett kaphatók lesznek a környékbeli pincészetek válogatott borai is. Idén is lehet majd TukTukokkal közlekedni a helyszínek között, a kis motorok már a fesztivál védjegyévé váltak. Délutánonként interaktív gyerekprogramokkal várják a kicsiket!

 

Mivel Paloznak nagyon kicsi, így szállásból is kevés van, a piknikre viszont egyre többen kíváncsiak, a szervezők a programok előtt és után piknikbuszokat indítanak Balatonfüred és Alsóörs-Balatonalmádi-Balatonkenese irányába, de Veszprémbe is könnyen el lehet jutni taxival.

 

Bővebb információ: www.jazzpiknik.hu

Cimkék: Paloznak

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok