Kiváló borok kultúrával keverve!

2018-08-02 | Hírszerkesztő

Jövő héten indul az Ízek, Versek, Madárfütty Fesztivál Szóládon!

Kiváló borok kultúrával keverve!

A Balatonszárszótól 5 km-re, délre található Szólád a Dunántúli Borút tagja, ahol számos kiváló borászt találnak az arra járók. A kirándulókat turistaútvonal várja, ami keresztül vezet az Európa Díjat nyert löszpincesor mélyútjain. 



Elsétálhatunk egészen Somogy megye legmagasabb pontjára, az Almann-tetőre, de ne hagyjuk ki Szólád nevezetességeit, a Szkíta-Golgotát, az 1896-ban épült református templomot és a későbarokk római katolikus templomot sem. Idén harmadik alkalommal rendezik meg a településen augusztus 9 és 12 között az Ízek,Versek,Madárfütty Fesztivált, ahol a kulturális programok mellett kiváló borászok borait is megkóstolhatjuk, közülük most négy különböző szemléletű, mégis hasonlóan jó bort készítő borászt mutatunk be.

 

Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok

 

Németh Miklós borászata 2015 óta működik, 2,7 hektáron olaszrizling, kékfrankos és cabernet szőlőt termeszt. Jellemző a folyamatos bővülés, Miklós nem hisz abban, hogy 300 fajtának kéne lennie, szerinte az is őrület, hogy ennyi féle szőlő van engedélyezve a Balaton környékén. Magát a szőlőmunkát szereti, azt vallja, hogy a szőlőben is minden világi dolgot el tud intézni, hiszen telefonon ott is elérhető, lényeg, hogy a szabadban legyen. Az egykori vendéglátós szakember nem hisz a pályázatokban, azt vallja, hogy a sok pénz sok elvárással is jár, ha az ember a saját erejére támaszkodik, lehet, hogy lassabban de biztosabban jut előre. Jelenleg 10.000 liter bora van, amit elsősorban a környékbeli és fővárosi éttermekben értékesít, e mellett bejelentkezés után családjával szívesen fogad borkóstolásra, ebédre, vacsorára is vendégeket. Szerinte először próbáljunk jó bort csinálni hagyományos módon, ezt nagyüzemi feltételek között is kivitelezhetőnek tartja, a minőségnek mindig a mennyiség előtt kell járnia. A mostani 100 éves pince csak az első mérföldkő, szeretne majd egy nagyobb házat, pincét és egy komoly feldolgozó üzemet építeni, de egyenlőre megelégszik azzal, hogy aki betér hozzá jó kedvvel és a legtöbb esetben néhány üveg borral távozik.

 

És hogy kiből lehet jó borász?

 

Rendelkezni kell egyfajta érzékenységgel, de azt gondolom hogy a pontosság, a precizitás és a tisztaságra való igény a legfontosabb”.- vallja Németh Miklós, tulajdonos.

 

Buzás Szőlőbirtok

 

A cég 2010 -ben lett alapítva e csodálatos termőhelyi adottságú és szépségű Kötcse községben. Az alapításkor megfogalmazott elsődleges cél, a Kötcse - Szólád Hegyközség területén termelt kíváló minőségű szőlők helyben történő feldolgozása és borrá nemesítése volt. A tervezéskor, egy közepes méretű, max. 500 hl/év kapacitású, reduktív technológiával, elsősorban fehér illetve rozé borok készítésére alkalmas üzem létrehozása volt az elsődleges szempont. A saját szőlővel nem rendelkező kötcsei pincében Buzás János a legmodernebb technológiával felszerelt üzemben jellemzően friss, könnyen fogyasztható borok készülnek. A kóstoló 5+1 bort és szezonális rágcsálnivalót tartalmaz. Különlegesség a szarvasból készült pincepörkölt, de kemencében sült ételeket is lehet itt fogyasztani, ha előre bejelentkezünk.

 

Fáncsi Hegyi Pincészet

 

Bogáromi János és Felesége 2010 tavaszán vásárolta meg a Kötcse határán fekvő üzemhasználaton kívüli szőlőfeldolgozó üzemet. Az akasztói származású tulajdonos borvidékhez fűződő kötődése a régmúltba tekint vissza, ugyanis 1997 óta erről a területről vásárolja fel a szőlőt másik vállalkozása részére, valamint vadászélményeinek jelentős része is a környék erdeiből származik. 2010 nyarán, régi kapcsolatai révén tudomására jutott, hogy a kötcsei szőlőfeldolgozó és pince eladóvá vált, így felesége és gyerekei támogatásával azonnal megvásárolta az építményt. Nagymértékű anyagi ráfordítást, korszerű gépesítést követően 2011.év végétől a pincészet palackozott borokkal jelent meg a belföldi piacon, melyek palackozása helyben történik, korszerű triblock palackozó géppel.

 

A pincészetnek jelenleg 45 ha saját szőlőterülete van. Kapacitása ennél jóval nagyobb mennyiségű szőlő feldolgozására is alkalmas, ezért rendszeresen vásárolunk fel szőlőt a környék termelőitől. Szőlőterületünk meghatározó részén Zöldveltelini, Olaszrizling, Muscat Ottonel, Chardonnay, Merlot, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir ültetvény található. Repertoárunkban nagyobb számban szerepelnek a fehérborok, de rozé, illetve vörösboraink is jó helyezéseket érnek el az ország különböző borversenyein. Németh Gyula főborász különös gondot fordít a reduktív borok minőségére. Kiváló szakember lévén, szereti az általa gondosan készített borok életútját figyelemmel kísérni, így rendszeresen tart borkóstolókat is a pincészetnél, ahol szívesen mesél pár viccet egy pohár finom bor mellett.

 

Gutman Borpince

 

2012-től 9 hektárnyi területen művelnek szőlőt, ültetvényeik Kötcsén, Szóládon, Kőröshegyen és a balatonlellei Kishegyen találhatóak. Kiváló fekvésük és a Balaton közelsége valamint a dombok- völgyek változatossága miatt különös mikroklímájú területek, melyek magukban hordozzák a magas minőség lehetőségét. Az első ültetvény egy saját kezűleg felújított kötcsei pincéhez tartozó zöldveltelini volt, ehhez bérelt a tulajdonos plusz területeket. Gutman László legfontosabb célja, hogy a szőlőből évről évre több érték jelenjen meg a palackban és hogy a Gutman- borok felismerhető karakterrel rendelkezzenek. A 9 hektárnyi szőlőből 6-7 féle bor készül, köztük az egyedülállónak számító cuvée irsaiból és zöld velteliniből. Van borkóstolás és vacsoralehetőség is. A Bor és Bringa program szolgáltatás szintén folyamatosan elérhető, itt tényleg garantált minden korosztály számára a tartalmas és sportos időtöltés!

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok