Magyar, horvát és német bajnokok a portugieser világbajnokságon

2018-04-09 | Hírszerkesztő

Hét országból kilencvenegy bor került a tíz országból érkező nemzetközi szakértői zsűri elé a hatodik Portugieser du Monde borversenyen. A portugieser, azaz hagyományos nevén kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenyén idén 4 champion-díjat és 28 aranyérmet osztottak ki, a zsűri külön kiemelte, hogy a 2017-es évárat nagyon jó portugieser borokat eredményezett egész Kelet-Közép Európában. A legjobbaknak járó elismerések a horvát Plesivica (ide kettő is), a német Rheinhessen és a magyar Villány borvidékekre kerültek.

Magyar, horvát és német bajnokok  a portugieser világbajnokságon

Az első Portugieser du Monde 2013-ban valósult meg Pécsett és Villányban, azóta is ez a két fő helyszíne, általában Pécsett történik a verseny és a kóstolófesztivál, a szakmai programok pedig Villányban. A verseny fővédnöke dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, a fő támogatója pedig a Villányi borvidék hegyközségi tanácsa.



A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak, így hasznos mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. 

 

A nemzetközi portugieser fajtaversenyre idén 7 országból 56 pincészet nevezett 91 borral - a megmérettetésre fiatal, előző évből származó portugieserekkel; régebbi évjáratos portugieserekkel; minimum 50 %-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal; valamintportugieserből készített különlegességekkel (fehérborokkal, rozéborokkal és pezsgőkkel)is jelentkezhettek.  

A nemzetközi zsűri elnöke immár ötödik éve dr. Kosárka József borakadémikus, a tagok között pedig spanyol, olasz, svájci, szlovén, osztrák, horvát, szerb, bolgár, svéd és magyar bírálók voltak.

 

 

Champion-díjak 2018

 

2017-es évjáratú portugieserek Champion-díja:

PZ PLEŠIVICA Portugizac 2017 (Plesivica, Horvátország)

 

Régebbi évjáratú portugieserek Champion-díja:

WEINGUT HUPPERT Portugieser Klassik 2015 (Rheinhessen, Németország)

 

Portugieser-alapú Champion-díja:

VYLYAN PINCÉSZET RedY 2017 (Villány, Magyarország)

 

Portugieser-specialitások Champion-díja:

IVANČIĆ Griffin Rose Sparkling (Plešivica, Horvátország)

 

 

Érmek száma:

Horvátország 2 champion, 1 arany, 4 ezüst

Magyarország 1 champion, 18 arany, 34 ezüst

Németország 1 champion, 1 arany, 2 ezüst

Ausztria 3 arany, 1 ezüst

Szerbia 2 arany, 3 ezüst

Szlovénia 2 arany, 2 ezüst

Szlovákia 1 arany, 3 ezüst

 

 

Top 5 "Portugieser 2017"

PZ Plešivica Portugizec 2017 (Horvátország)

Polgár Pince Portugieser 2017 (Magyarország)

Ősi Gábor Portugieser 2017 (Magyarország)

Lelovits Tamás Portugieser 2017 (Magyarország)

Tiffán's Pincészet Portugieser 2017 (Magyarország)

 

Top 5 "Régebbi évjáratú Portugieser" 

Huppert Blauer Portugieser Klassik 2015 (Németország)

Marcus Schneider Einzelstück Portugieser 2014 (Németország)

Harald Schachl Blauer Portugieser 2016 (Ausztria)

Szende Pince Gábor Portugieser 2016 (Magyarország)

Jackfall Bormanufaktúra Portugieser 2016 (Magyarország)

 

 

A díjátadó ünnepséget és az azt követő kóstolófesztivált a pécsi Zsolnay Negyedben rendezték meg, amelyen mintegy 200 vendég vett részt. Az eseményen mutatkozott be a Villányi borvidék új közösségi bisztróbora, a RedY, amelyből rögtön tíz pincészet verzióit lehetett megkóstolni.

Cimkék: Portugieser du Monde

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok