Magyar reggeli az ötven legjobb között

2012-02-24 | Hír24

A hagyományos brit, francia és német reggeli mellett a világ 50 legjobb reggelije közé bekerült a pogácsa is.

A reggeli – mint jól tudjuk – a nap egyik legfontosabb étkezése, a rohanó világban azonban egyre kevesebbeknek jut arra ideje, hogy indulás előtt falatozzon. Pedig ha belegondolunk például abba, hogy ébredéskor a szervezet jó esetben már legalább 6 órája éhezik, át kellene gondolnunk a dolgot.

Magyar reggeli az ötven legjobb között

"A kerek, sós aprósüteményt mostanra persze már az egész világ ismeri, de még mindig elsősorban a Kárpát-medencében és a Balkánon a legnépszerűbb.."

A magyar felnőttek egy jelentős része – a legutóbbi felmérések szerint legalább 30%-a – ennek ellenére egyáltalán nem vagy nem minden nap reggelizik. Ez pedig hosszú távon nagyon kockázatos: nemcsak azért, mert az éhezés növeli a szív- és érrendszeri betegségek vagy a rák kialakulását, hanem mert ráadásul rontja a napi teljesítményt, a koncentrációképességet és a közérzetet is.

A világ különböző tájain a helyi sajátosságok alapján különféle reggeli dukál: míg Nagy-Britanniában a tojásos-babos-szalonnás „teljes angol reggeli” a menő, addig Németországban például a vajas vagy lekváros kenyér és a felvágottas zsemle, Hawaiin pedig a „gyümölcstál”. Nos a világ 50 legjobb reggelijét összegyűjtő válogatásba ezúttal bekerült a magyar reggeli is, méghozzá a pogácsával.

A kerek, sós aprósüteményt mostanra persze már az egész világ ismeri, de még mindig elsősorban a Kárpát-medencében és a Balkánon a legnépszerűbb. Állítólag a pogácsa „ősét” már a honfoglalás idején is fogyasztották. A legnépszerűbb – még ma is – a hagyományos ízesítésű pogácsa: a túrós, a tepertős és a sajtos, de egyre szélesebb körben terjednek az édes változatok is, melyek tésztájába töltelékként egy kis lekvárt is tesznek.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok