Megduplázódott az oltalom  alatt álló borok forgalma

2015-09-18 | magyaridok.hu

Az év első nyolc hónapjában megduplázódott az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok forgalma, míg a jelzés nélküli boroké több mint a felére esett – derült ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentéséből.

Megduplázódott az oltalom  alatt álló borok forgalma

"A hazai borok feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal volt magasabb a 2015. január–augusztus közötti időszakban, mint egy évvel korábban."

Az AKI adatai szerint a földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége több mint 2 százalékkal nőtt 2015 első nyolc hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A fehérborok iránt 6 százalékkal volt nagyobb a kereslet, mint egy évvel korábban. A vörös- és rozéborok iránti kereslet enyhén, 2 százalékkal visszaesett a megfigyelt időszakban.

Az árak is emelkedtek, a hazai borok feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal volt magasabb a 2015. január–augusztus közötti időszakban, mint egy évvel korábban. A fehérborok 4 százalékkal, a vörös- és rozéboroké 14 százalékkal drágultak. Érdekes egybeesés, hogy míg a földrajzi jelzés nélküli borok iránti kereslet csökkent, az áruk nőtt. A fehérborok esetén az átlagár 34 százalékkal nőtt, míg az oltalom alatt álló boroké 23 százalékkal csökkent. A vörös- és rozéboroknál hasonló tendencia rajzolódott ki, a földrajzi jelzés nélküli borok értékesítési átlagára 12 százalékkal volt magasabb, míg az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott boroké 5 százalékkal mérséklődött.

Szakértők szerint egyébként az utóbbi évek legígéretesebb szürete folyik a szőlőültetvényeken, bár a különböző szőlőfajták között nagy a szórás, amit még a termőhely szerinti eltérések is fokoznak. A szőlő ára a várakozások szerint 10 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. Információk szerint a cserszegi fűszeres kilogrammjáért 80-95 forintot adnak a felvásárlók, míg az Irsai Olivér kilogrammját 120-160 forintért vásárolták. Egyes korai érésű fajták ára alacsony szintről ugyan, de már elindult felfelé.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok