MEGVÁLASZTOTTÁK A MEGYE BORÁT

2007-11-24 | www.mti.hu
MEGVÁLASZTOTTÁK A MEGYE BORÁT

Négy kategóriában választották meg a megye borát Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kezdeményezésére, immár negyedik alkalommal.

Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke a csütörtöki eseményen hangsúlyozta: a díjnyertes borok kiválasztásával segíteni szeretne az önkormányzat abban, hogy minél többen megismerjék és elismerjék végre a minőségi alföldi bort. - A jó minőségű alföldi bor felveszi a versenyt - a tokaji borok kivételével - az ország bármely területéről származó borral - hangoztatta.

Erdősi Mária, a Magyar Borutak Szövetségének a főtitkára, egyben a Duna Borrégió Borút Egyesületének a titkára hangsúlyozta: az év közben rendezett borversenyek díjazott boraiból választják ki mindig a megye borát.

Ebben az évben a díjnyertes Bács-Kiskun megyei borok közül a megye borának választották a fehérborok kategóriájában a Helibor Szövetkezeti Pincészet eredetvédett 2006-os Aranysárfehér borát, a rosé borok kategóriájában a Szőke Sándor Pincészet 2006-os Kékfrankos Rose borát, a vörösborok között a Frittmann Testvérek 2003-as Soltvadkerti Savignon-Franc borát, míg a desszertbor-kategóriában a Sümegi és Fiai Pincészet 2003-as Rajnai Rizling jégborát.

A Duna Borrégió a 22 magyarországi borvidék közül a legnagyobb területtel rendelkezik és a legtöbb bort adja. A Csongrádi Borvidék 2300 hektáros területén van szőlőültetvény, a Hajós-Bajai Borvidéken 2170 hektáron, míg az ország legnagyobb borvidékén, a Kunságin, 28 ezer hektáron terem szőlő.

A borrégión belül a Hajósi Borvidékről származik az édesbor, a Kunsági Borvidékről a további három, míg a borrégió harmadik borvidékéről, a csongrádiról nincs jelölés, mert az nem tartozik Bács-Kiskun megyéhez.

A soltvadkerti Frittmann borászat az eddigi "megye bora"-versenyeken valamelyik termékével mindig kiérdemelte a kitüntető címet.

Erdősi Mária felhívta a figyelmet arra, hogy Frittmann Jánost ebben az évben is jelölték az év borásza kitüntetésre, és bekerült az öt jelölt közé, akik közül december 7-én választják ki a győztest.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok