Nehéz évük lehet a magyar szőlőtermelőknek: soha nem látott döntéseket hozott a kormány
Habár a szüret nemcsak régi népszokás, de egyben ünnep is, a változás ezt az eseményt sem kerüli el, hiszen a szüret kezdete az utóbbi években egyre korábbi időpontban köszönt be – mondta köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok megnyitóünnepségén.
Hozzátette, a telített hazai pincék, illetve a megtelt európai piac miatt szükség volt a zöldszüret támogatására, ugyanakkor ez az év azt is megmutatja, hogy milyen fontos a szektor szereplőinek közösségben gondolkodása.
Feldman Zsolt elmondta: az elkövetkező hetekben derül ki, hogy milyen lett az idei termés, milyen lesz a 2019-es évjárat - írja közleményében az Agrárminisztérium. Örömteli tény, hogy a magyar borok egyre jobb minőségűek. Az elmúlt évek nemzetközi sikerei, a több tucatnyi díj, elismerés bizonyítja, hogy a hat magyar borrégióban minőségi munka folyik.
A felmerülő nehézségekkel kapcsolatban az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt évtized sikerei mellett az idei év kíméletlen módon rámutatott a szőlő- és bortermelésünk gyenge pontjaira is. Az év első felének negatív piaci folyamatai – a telített hazai pincék és a megtelt európai borpiac, a borexport egyre nehézkesebbé válása – soha nem látott lépésekre ösztönözte az agrárkormányzatot. Az Agrárminisztérium támogatta a zöldszüretet, amellyel a Kunsági borvidéken is 931 termelő élt, így 270-280 ezer mázsával csökkentette a leszedett szőlő a borvidéki várható termést. Az országos átlagban 6-800 ezer forint hektáronkénti támogatást október 15-ig fizeti ki a Magyar Államkincstár – mondta Feldman Zsolt.
Az államtitkár hangsúlyozta: ez az év azt mutatja, hogy a szőlő-bor szektor csak akkor lehet sikeres, sőt, csak akkor tudja fenntartani magát, ha minden szereplője - a legkisebb, pár négyszögöles szőlőtermelőtől kezdve, a néhány hektáros családi gazdaságokon át a legnagyobb, több tízezer hektoliter bort előállító felvásárló üzemekig - közösségben gondolkodik és szóba állnak egymással, különösen baj idején. A szőlőfelvásárlóknak ebben a helyzetben különösen fontos feladata, hogy partnereikkel, a szőlőtermelőkkel, valamint a hegyközségek és a borvidék képviselőivel is szót értsenek. A szőlőtermelőknek pedig meg kell érteniük, hogy a kellő időben megkötött termékértékesítési szerződés jelenti számukra a legnagyobb biztonságot és nem érdemes azt a kockázatot vállalniuk, hogy termésüknek csak a szüret idején keresnek vevőt - tette hozá.
További Hírek
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.