NEM HÁRUL PLUSZ TEHER A VENDÉGLÁTÓKRA AZ ÚJ ZÁRJEGYRENDSZER KAPCSÁN

NEM HÁRUL PLUSZ TEHER A VENDÉGLÁTÓKRA AZ ÚJ ZÁRJEGYRENDSZER KAPCSÁN

A parlament utolsó ülésnapján elfogadta a jövedéki törvény módosítását, amely egyik hozadéka, hogy a jövedéki termékeken a zárjegyeket kódszámos rendszerrel egészítik ki.

Így az ellenőrzés során a kódszám leolvasásával azonnal meg lehet majd mondani, hogy a terméknek ki a gyártója és a forgalmazója, az milyen úton, állomásokon keresztül jutott el a vendéglátóegységekhez. Azaz, az újítással egyszerűbbé és átláthatóbbá válik a jövedéki rendszer – magyarázta szerkesztőségünknek Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Mint mondja, a tisztességes vendéglátásra nézve ez semmilyen hátrányt ne okoz, sőt. Csökkentheti a feketegazdaságot, s közvetve hozzájárulhat ahhoz is, hogy a vendéglátóhelyek mind gyakrabban vásároljanak közvetlenül a hazai termelőktől, támogatva ezzel a magyar gazdaságot.

A zárjegyekkel kapcsolatban a nagykereskedelmi forgalmazóknak eddig is volt, ezután is lesz jelentési kötelezettségük a zárjegyes termékekkel kapcsolatban, az adminisztráció terén elképzelhető, hogy az új intézkedés hoz kisebb változásokat. Ez ugyanakkor a szakember legjobb tudomása szerint nem vonatkozik a vendéglátóhelyekre.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok