Összefogtak, hogy növeljék a somogyi bor presztízsét

2017-02-27 | agronaplo.hu

Stratégia készül nyárra a Somogy megyében, elsősorban a Balatonboglári borvidéken termelt bor presztízsének növelésére. A témában érintett borászok, szakmai szervezetek képviselői és politikusok szerdán, Kaposváron tartották első megbeszélésüket.

 

Összefogtak, hogy növeljék a somogyi bor presztízsét

Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke a szervezet által kezdeményezett találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta: a boglári borvidéken termett szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a hozzáadott érték máshol jelenik meg.



Hozzátette, gondot jelent az ültetvények elöregedése és a szőlő országosan is "megalázóan alacsony", 30-35 eurócent körüli felvásárlási ára, utóbbi hatására a Dél-Balatonnál egyre több helyen látni elhanyagolt parcellákat osztatlan közös területeken.


Szavai szerint azonnali lépések szükségesek a marketing erősítéséért, a dél-balatoni borok imázsának javításáért, emellett szeretnék elérni a szőlő felvásárlási árának növelését és mintegy 3-500 hektárnyi nagyon elavult ültetvény megújítását.


Bujdosó Ferenc borász, a Balatonboglári borvidék elnöke utalt rá, hogy a balatonboglári a mintegy 2800 gazda által megművelt 3300-3400 hektárnyi ültetvényével az ország ötödik legnagyobb borvidéke, a feldolgozáshoz szükséges kapacitás azonban alacsony a leszüretelt szőlő mennyiségéhez képest.


Elmondta: a borvidéken évjárattól függően 250-300 ezer mázsa szőlő terem évente. Ebből legfeljebb mintegy 220 ezer hektoliter, azaz 30 millió palack bor készülhet, de a nagy része a kívülre történő értékesítés okán nem boglári, hanem más jelzéssel, illetve nem az elvárható minőségben kerül forgalomba.


Hozzáfűzte, hogy a térségben hivatalosan 158-an készítenek bort, közülük mindössze 18-20 pincészet foglalkozik termékei országos terjesztésével.
Bujdosó Ferenc közölte, a helyi borászat erősödése szempontjából kedvező lenne, ha kampányokkal, marketingmunkával sikerülne a tudatos vásárlásra ösztökélni a fogyasztókat.


Rámutatott, a szerdai megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a borvidék borászai nemcsak a Balaton-parton, hanem Kaposváron és környékén is több boros rendezvényen mutatkoznak majd be, népszerűsítve termékeiket, és dolgoznak országos ismertségük, elismertségük növeléséért.


Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke közölte, a stratégia tervezése folyik, konkrét megoldási javaslatokat később fogalmaznak meg. Úgy vélte, sokat segíthet az ágazaton az egészséges patriotizmus, vagyis az, hogy a borkedvelő fogyasztók keressék a somogyi borokat, amelyeket a helyi népszerűség növekedésével máshol is könnyebb lesz értékesíteni.


Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek hangsúlyozta: a szőlőművelésnek több évezredes hagyománya van a Balaton partján, az ágazat fejlődése, sikere érdekében szükség van a politika, a szakmai szervezetek és borászok összefogására.


Kitért rá, a kívánatos az lenne, ha a szőlőtermés 70 százalékát nem értékesítenék, hanem inkább helyben dolgoznák fel. Ez a tradíció életben tartása mellett magasabb bevételt jelentene és számos munkahelyet teremtene Somogyban. Hozzáfűzte, a megoldási javaslatok között fel lehet vetni a helyben értékesítést segítő átvevőhelyek, feldolgozóüzemek létesítését, vagy egy borkombinát megvásárlását, beindítását.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok