Szenzációs évjárat, de tele buktatókkal

2019-02-21 | TEOL | Szerző: Mauthner Ilona

Mint minden évben, idén is február első felében megkezdődtek a borversenyek a megyében. Ezek az események nagyon fontosak a kisebb termelők számára is, hiszen pontos képet kapnak arról, hogyan sikerültek a boraik. A szakemberek szerint szenzációs a tavalyi évjárat.

Szenzációs évjárat, de tele buktatókkal

Közvetlenül a szüret után sejteni lehetett, hogy rendkívül nagy lehetőségeket tartogat ez az évjárat a borászok számára. A szőlő cukorfoka, színanyaga, érettsége mind kiváló volt, ugyanakkor a savtartalmakra már akkor figyelni kellett. Az első fejtések után szembesültek azzal a gazdák, hogy rutinból nem lehet borászkodni.



Módos Ernő szekszárdi borász, az Alisca Borrend Nagymestere elmondta, egymást érik a borversenyek, melyekre őt is meghívták, így Medinán, Bonyhádon, Madocsán, Bölcskén a gazdák, illetve majd február 20-án Szekszárdon a kertbarát kör tart ilyen jellegű rendezvényt. Az idei versenyek mindenképpen izgalmasak lesznek, hiszen szembesülnek a kisebb-nagyobb termelők azzal, hogy a tavalyi nagyon bonyolult évjáratot jól tudták-e kezelni. Módos Ernő elmondta, újdonság a délies stílus megjelenése, a lágyabb, alacsonyabb savtartalom, a magas alkolholfok. Ugyanakkor a finom, gyümölcsös ízeket nehezebb volt előcsalogatni a borból. A tisztulás nem olyan gyorsan, dinamikusan ment végbe, mint ahogy szokott, és gyakran „bent ragadt” a cukor is. Ez utóbbi amiatt fordulhatott elő, hogy szüretnél, az első mustfok mérés után (18-19-es cukorfoknál) úgy gondolhatta a termelő, egy kicsit még erősít rajta, és hozzátett a musthoz még két kiló cukrot, hogy 21-es legyen a mustfoka. De azzal nem számolt, hogy sok volt a töppedt szem is a leszedett fürtökön, és ezekből később oldódott csak ki a szőlőcukor. Ez az oka annak, hogy sok a 14-es alkoholfokos bor.

– Márton napján, a borkóstolós rendezvényeken is megmutatkozott már a magas alkoholfok, mert este tíz óra körül ennyi pityókás embert így együtt még nem nagyon lehetett látni – mondta mosolyogva a nagymester.

A borászati laborok adatai is azt bizonyítják, hogy borkezelési szempontból nem egyszerű a tavalyi évjárat, a savszint alacsony, 3,5-4-es, az átlagos 6-7 ezrelék helyett. Gondot okoz a borban maradt, el nem erjedt cukor is. Az biztos, hogy érdemes minél gyakrabban laboratóriumi vizsgálattal ellenőrizni, hogy milyen szinten áll a borunk, mondták az általunk megkérdezett laborvezetők.

Az eddigi borversenyek pontos képet adtak és az elkövetkezők adnak még idén arról, hogy a termelő felismerte-e a hibákat, volt-e elég eszköze, tudása hozzá, hogy azt korrigálja. Akinek ez sikerült, az valóban kiváló minőségű borokkal számolhat a tavalyi évjáratból, melyek akár több év múlva is meghatározhatják a pince kínálatát, mondta Módos Ernő borász.

További Hírek

Tizenegy millió forintért kelt el a világ legdrágább bora, ami magyar
Tizenegy millió forintért kelt el a világ legdrágább bora, ami magyar
2019-03-18

Ez a 2008-as évjáratú bor lett a világ legdrágább tétele, ugyanis 40 000 dollárért, vagyis több mint 11 millió forintért kelt el. A szóban forgó palack azonban nem egy történelmi Amarone, nem is egy ritka francia Bordeaux, hanem egy Royal Tokaji Esszencia, a Royal Tokaji pincészettől.

50-BŐL A LEGJOBB 5 -  EZ A DÖNTÉS SZÜLETETT A KÓSTOLÓ KÖRÖN, DE KI LESZ A BORÁSZOK BORÁSZA?
50-BŐL A LEGJOBB 5 - EZ A DÖNTÉS SZÜLETETT A KÓSTOLÓ KÖRÖN, DE KI LESZ A BORÁSZOK BORÁSZA?
2019-03-18

Március 1-én a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül az 50 legjobb magyar borász az év egyik legfontosabb szakmai kóstolóját tartotta meg. Az „ötvenek” leadták első szavazatukat a Borászok Borászára. Kiderült, hogy az 50-ből, ki a legjobb 5, de ki lesz a Borászok Borásza?

Aranyesőt hozott a tavasz a Varga Pincészetnek
Aranyesőt hozott a tavasz a Varga Pincészetnek
2019-03-13

A világ hat nagy nemzetközi borversenyéből kettőnél már a napokban megszülettek az eredmények. A rangos párizsi Vinales Internationales-en és a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) legnagyobb borversenyén, a berlini Wine Trophyn a Varga Pincészet összesen 9 aranyérmet söpörhetett be.

Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen
Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen
2019-03-07

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.

Jótékonykodnak a borásznők
Jótékonykodnak a borásznők
2019-03-04

A Szabó Edit borszakíró és a Sofitel Budapest Chain Bridge közös szervezésében létrejövő Gyengébb? Nem! - Nőnapi borkóstoló valamennyi borász résztvevője lemond aznapi honoráriumáról, és azt a budapesti székhelyű Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel.

Tokaj, az örök - Márciusban ismét Tokaj-Hegyaljáé a főszerep
Tokaj, az örök - Márciusban ismét Tokaj-Hegyaljáé a főszerep
2019-03-04

A tavalyi évben közel 1000 vendég volt kíváncsi a hazánk legnagyobb fehérboros borvidékének színe-javát felvonultató Tokaji Március Nagykóstolóra. Az idei évben még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.

Balaton Bor: Minden, ami Balaton
Balaton Bor: Minden, ami Balaton
2019-03-04

Előkóstolón választották ki az idei Balaton Borokat, a szentantalfai Faluházban, a minap.

Nagy István: több szempontból fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése
Nagy István: több szempontból fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése
2019-03-01

Nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is a szőlő-bor ágazat fejlesztése, amelyben Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Borjog és Bormarketing konferencián, Budapesten.

Huszonegy bor az idei válogatásban
Huszonegy bor az idei válogatásban
2019-03-01

Huszonegy magyar bort választottak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) borválogatásába, a magyar termőhelyek jellegzetességeit jól bemutató borcsomagok Magyarország külképviseletein erősítik a magyar borról kialakult képet.

Komoly problémák a szőlő-bor ágazatban: itt a munkaerőpiaci felmérés
Komoly problémák a szőlő-bor ágazatban: itt a munkaerőpiaci felmérés
2019-02-25

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) február 19-én online felmérést indított, melynek célja a szőlő- és bortermelő vállalkozások foglalkoztatási jellemzőinek részletes feltérképezése. Az agráriumon belül is kiemelten nagy élőmunka-igényűnek számító ágazatban rendkívül komoly gondokat okoz a megfelelő munkaerő hiánya. A minőségi szőlőtermesztéshez, illetve borkészítéshez elengedhetetlen a szaktudással és kellő gyakorlattal rendelkező munkavállaló.

Akciók

Villányi 2=3 hétköznapok 2019
Villányi 2=3 hétköznapok 2019
Szakadjon ki a stresszes, pörgős életből és töltsön el +1 pihentető hétköznapot Villányban: pincelátogatás, testmasszázs és wellness vár Önre.
Akció ideje: 2018-03-19 2019-12-31
Időtartam: 4 nap/3 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: svédasztalos reggeli
Elhelyezés: 2 ágyas szobában
Részvételi díj: 48.000 Ft/3 éj/4 nap/2 fő-től
Varázslatos hétköznapok
Varázslatos hétköznapok
Itt a lehetőség, hogy Ön és párja pörgős, stresszes munkanapjait átvarázsoljuk romantikus hétköznapokká a Bock Hotel Ermitage-ban.
Akció ideje: 2018-03-19 2019-12-31
Időtartam: 3 nap/2 éjszaka
Szállás: Bock Hotel Ermitage****
Ellátás: program szerint
Elhelyezés: több szobatípus elérhető
Részvételi díj: 58.700 Ft/2 éj/2 fő-től

Programok

WineUp Fair in Transylvania WineUp Fair in Transylvania
2019 március 29 -
2019 március 31
A kenyér illata A kenyér illata
2019 március 29 -
2019 március 30
Tavaszi Pincenyitogató Tavaszi Pincenyitogató
2019 április 13
VinCE Budapest Wine Show 2019 VinCE Budapest Wine Show 2019
2019 április 25 -
2019 április 27
Food Truck Show Eger 2019 Food Truck Show Eger 2019
2019 április 25 -
2019 április 28
VI. Günzer Tamás Halnapok VI. Günzer Tamás Halnapok
2019 május 03 -
2019 május 05
12. Ördögkatlan Fesztivál 12. Ördögkatlan Fesztivál
2019 július 30 -
2019 augusztus 03

Garamvári Szőlőbirtok»

Ametiszt Hotel Harkány»

Blum Pince - Borozó Vendégház»

Bock Borászat»

Bock Hotel Ermitage**** & Óbor Étterem»

Évi Virág - Ajándék»

Gere Tamás és Zsolt Pincészete»

Neiner Pince»

Polgár Pincészet»

Villány- Siklósi Borút Egyesület»

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet»

Deé Családi Pincészet»

Szél Fiai Fogadó és Cellárium»

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet»

Erzsébet Pince»

Gróf Degenfeld Kastélyszálló»

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet»

Oroszlános Borvendéglő és Borhotel****»

Puklus Pincészet»