2012-02-21 | EUvonal |Szerző:Európai Bizottság
Az ökológiai gazdálkodással foglalkozó állandó bizottság (SCOF) új uniós szabályokat fogadott el az ökológiai borokra vonatkozóan. Az új rendelet, amelynek alkalmazása a 2012. évi szürettel veszi kezdetét, lehetővé teszi az ökológiai borokat előállító termelőknek, hogy borcímkéiken feltüntessék az „ökológiai bor” kifejezést.
Az új szabályok javítják az átláthatóságot és növelik az ökológiai borok ismertségét a fogyasztók körében.

Standing Committee on Organic Farming
"Az ökológiai bor előállítására vonatkozó új szabályok az ökológiai bor fogalmának olyan, technikai meghatározását vezetik be, amely összhangban van az ökológiai célkitűzésekkel és elvekkel.."
Nem csupán a belső piac működésének megkönnyítéséhez járulnak hozzá, hanem az uniós ökológiai borok nemzetközi pozícióinak megerősítéséhez is, hiszen sok más bortermelő ország - az USA, Chile, Ausztrália, Dél-Afrika - már korábban szabványokat dolgozott ki az ökológiai borokra vonatkozóan. E jogszabály által teljessé vált az ökológiai termelésre vonatkozó uniós szabályozás, amely immár valamennyi mezőgazdasági termékre kiterjed.
A szabály szerint a címkéken szerepelnie kell az ökológiai termelés jelölésére szolgáló uniós logónak és a címkék tanúsítását végző szerv kódjának, valamint egyéb címkézési szabályokat is be kell tartani. Noha léteznek már olyan szabályok, amelyek az ökológiai szőlőből készült borokra vonatkoznak, e szabályok nem érintik a borkészítési eljárásokat, vagyis nem terjednek ki annak a folyamatnak az egészére, amely során a szőlőből bor lesz. Mára a bortermelés maradt az egyetlen olyan ágazat, amelyet még nem fednek le teljes egészében a 834/2007/EK rendelet szerinti ökológiai termelési szabványokra vonatkozó uniós szabályok.
Az ökológiai termeléssel foglalkozó állandó bizottságban lezajlott szavazást követően Dacian Cioloș mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos elmondta: Nagy örömömre szolgál, hogy végül megállapodásra jutottunk e tárgyban, mivel fontos volt, hogy olyan harmonizált szabályokat állapítsunk meg, amelyek átlátható kínálatot biztosítanak a biotermékek iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató fogyasztók számára. Megelégedéssel tölt el, hogy olyan szabályokkal tudunk előállni, amelyeknek köszönhetően – más ökológiai termékekhez hasonlóan – immár az ökológiai borok is egyértelműen megkülönböztethetők a hagyományos módon előállított termékektől. Ennek eredményeként a fogyasztók biztosak lehetnek benne, hogy az „ökológiai” jelzővel ellátott borok minden esetben szigorúbb termelési szabályok alkalmazásával készültek.
Az új rendelet rendelkezéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a borpiac közös szervezését szabályozó 606/2009/EK rendeletben meghatározott borászati eljárások és anyagok közül melyek alkalmazhatók ökológiai borok készítéséhez. Tilos például a szorbinsav használata és a kéntelenítés, az ökológiai borok szulfittartalmának pedig – a maradékcukor-tartalomtól függően – literenként legalább 30–50 mg-mal alacsonyabbnak kell lennie a hagyományos módszerrel előállított borok szulfittartalmánál. Ezeken az engedélyezett borászati eljárásokra és anyagokra vonatkozó előírásokon túlmenően a borpiac közös szervezéséről szóló rendeletben meghatározott általános borkészítési szabályokat is alkalmazni kell. Az említett borkészítési eljárások alkalmazása mellett természetesen az is követelmény, hogy az ökológiai bor ökológiai szőlőből készüljön, a 834/2007/EK rendeletben foglaltaknak megfelelően.
A javaslatok legfontosabb elemei
Az ökológiai bor előállítására vonatkozó új szabályok az ökológiai bor fogalmának olyan, technikai meghatározását vezetik be, amely összhangban van az ökológiai termelésről szóló 834/2007/EK tanácsi rendeletben megállapított ökológiai célkitűzéssel és elvekkel. A rendelet meghatározza az ökológiai borok tekintetében engedélyezhető borászati technikákat és anyagokat.
A vonatkozó előírások között példaként említhető, hogy a maximális szulfittartalom vörösborok esetében 100 mg/l (szemben a hagyományos módszerrel előállított borokra megállapított 150 mg/l-es határértékkel), és 150mg/l a fehérborok és a rozék esetében (a hagyományos módszerrel előállított borokra érvényes 200 mg/l-es értékhez képest). A 2 g/l-nél magasabb maradékcukor-tartalommal rendelkező borok esetében az ökológiai és a hagyományos módszerrel előállított borok közötti különbség értékét a rendelet 30 mg/l-ben állapítja meg.
Cimkék:EU, organikus
Ez az a hely ahol nem rég indult egy piac amit oly régóta vártunk, a Tokaj-Hegyalja Piac, ami először április 15-én került megrendezésre. Előtte is, utána is nagy volt az érdeklődés, most vasárnap május 13-án lesz a következő.
Ez egy hely ahol találkozhatnak a termelők a vevőkkel, emberek akik szívesen és szeretettel készítenek és mutatnak fel egy nagyon széles ajánlatot a helyi kincsekből.
Méheszek, sajtosok, lekvárosok, olajosok, sőt még ecet készítők is, akik jó borokból finom eceteket érlelnek. Egy házaspár aki a saját mangalicájukból készült árút hozzák. Örültek ennek a piacnak. Egy rendszeres találkozó ahol bemutathatják Nekünk amit alkottak. És bizony nagyon ügyesek!
[...]
Orbán Viktor miniszterelnök úr Kazahsztánban tett látogatásán az üzleti delegáció tagjaként Dr. Kiss István, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója is részt vett.
Orbán Viktor miniszterelnök a keleti nyitás politikájának szellemében, a magyar – kazah gazdasági kapcsolatok fejlesztése céljából találkozott Karim Maszimov, kazahsztáni miniszterelnökkel Asztanában.
A tárgyalásra magyar részről ötven cég, - mezőgazdasági, élelmiszer-ipari, pénzügyi, gyógyszeripari, orvostechnikai és biotechnológiai, építő-, jármű- és gépipari, valamint energetikai vállalat – köztük a Tokaj Kereskedőház Zrt. is lehetőséget kapott a bemutatkozásra.
[...]
A múlt hétvégén családias, baráti hangulatban zajlott az első fővárosi rosé fesztivál, a Rosalia. Az idő gyönyörű volt, szebbet kívánni sem lehetett volna.
A ballagási ünnepségek és az anyák napja ellenére is szép számmal érkeztek a borozgatni, kikapcsolódni vágyó mosolygó emberek. A Rosé Gardenben rengeteg féle rosé-t lehetett kóstolni, emellett szép számmal voltak jelen fehér és vörös borok is, különös érdeklődés övezte a frizzante rosé-kat és természetesen Buday Péter, a Larus Étterem séfje által készített pompás falatokat, sülteket.
A rendezvényt dr. Váczi János, a 12. kerület alpolgármestere nyitotta meg, aki nagy szeretettel üdvözölte az új fesztivált és örömét fejezte ki, hogy a Gesztenyés kert egy újabb nagyszerű kulturális rendezvénynek adhat otthont.
[...]
A hosszúhetényi Szabó Pince, a szajki Hárs Pincészet és a szekszárdi Baron von Twickel Szőlőbirtok borai nyerték el a Zsolnay Kulturális Negyed Bora 2012 címet. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett borversenyre a Pannon Borrégió négy borvidékének (Pécsi, Szekszárdi, Tolnai és Villányi) mintegy ötven borával neveztek a borászok.
A borokat szakképzett borbírálókból, borújságírókból, a PTE TTK Szőlészeti és Borászati Intézetének és a négy borvidék delegáltjaiból álló szakmai zsűri bírálta.
A zsűri három kategóriában (fehérbor, vörös házasítás és cirfandli) választotta ki a legjobb három-három bort, melyek közül a Zsolnay Kulturális Negyed igazgatója, Márta István által felkért társadalmi zsűri választotta ki végül a negyed borait.
[...]
Nem kell megtagadnunk a bűvös 3P-t (puszta, Piroska, paprika), de paprikás csirkével sem kell tovább villognunk a világ előtt, az viszont nem árt, ha rendbe szedjük magunkat, sokat mosolygunk, és külföldi sommelier-ket hívunk a magyar nagykövetségekre - derült ki az első Országimázs Konferencián, amelynek résztvevői a turizmus, a gasztronómia és a bor területén keresték az országimázs lényegét. Az is kiderült, hogy a régi magyarok teknősbékát ettek, és hogy a New York-i tőzsdén jegyzett leghíresebb magyar búzafaj nálunk már kipusztult.
Az országimázs egy megfoghatatlan, definiálhatatlan, de halaszthatatlanul szükséges valami, aminek része Budapest, a divat, a bor és a gasztronómia - ez volt a tanulsága a csütörtökön megrendezett első Országimázs Konferenciának, ahol turisztikai szakembereken kívül sztárséfek, borászok, divattervezők és fesztiválszervezők igyekeztek a fogalom végére járni.
[...]
Április 22. a Föld Napja. Ilyenkor fokozottan odafigyelünk mindarra, ami természeti érték. Tokaj-Hegyalja a Világörökség része, a térséget nemrégiben nyilvánították történeti tájjá, ami kifejezi, hogy ez a táj fokozott védelmet igényel természeti és épített értékei miatt.
Itt készülnek a világszerte ismert és elismert hungarikumok, a tokaji borok.
A 10 éves Béres Szőlőbirtoknál nem csak azt tudják, hogy hungarikumot szolgálni, értékeit, hírnevét, rangját építeni felelősségteljes feladat minden Hegyalján működő borászat számára, hanem azt is, hogy óvni és védeni kell azt a természeti környezetet, ahonnan ezek a nemes borok származnak. Ezért a Béres Szőlőbirtokon az elmúlt 10 évben lépésről lépésre tudatosan álltak át a környezetkímélő technológiákra.
[...]
2012. április 19-én került megrendezésre „A Mádi Kúria Szálló minőségi szolgáltatás fejlesztése infrastruktúra és eszköz fejlesztéssel egybe kötve” című projekt ünnepélyes zárórendezvénye. A több mint 89 millió Ft uniós támogatásból és csaknem 109 millió Ft önerőből megvalósult projekt keretében a Mádi Kúria Hotelhez kapcsolódóan új rendezvény- és konferenciaterem és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra került kiépítésre.
A rendezvényt a projektgazda, Kálmán Zsolt nyitotta meg a beruházás részleteinek ismertetésével. Ezt követően Mád polgármestere, Tatárka József beszélt a fejlesztésről.
Megjegyezte, hogy a településnek is fontos volt a beruházás, hiszen a megépített rendezvényterem alkalmas lesz közösségi bálok, borászati rendezvények megtartására is. Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott is elismeréssel beszélt a projektről és azt kívánta, hogy a rendezvényeken keresztül a településen élőknek is sok öröme teljen a megvalósult fejlesztésben.
[...]
Ehhez az ajándékhoz csupán azt kell tenned, hogy megrendelsz legalább 4 tetszőleges palackot webshopunkból, és a 6-os karton 2 hiányzó helyét mi egy Rubin Cuvée 2010-es és egy Birtok Cuvée 2009-es borral töltjük fel.
Amennyiben így teszel kedvenc Polgár boraidat legkésőbb május 4. péntekig garantáltan házhoz szállítjuk, hogy azokat a május eleji napsütéskor már élvezhesd.
Rendelési feltételek:
[...]
A tavaly májusi szegedi borfesztiválon alföldi borokat kóstoló Tompa Imre vetette fel először, hogy mivel itt látványos fejlődés tapasztalható, szervezzünk szeptemberben egy szélesebb körű borkóstolót a fővárosban a véleményformáló borászati szakírók, újságírók számára.
A gondolatot azonnal megosztottam Frittmann Jánossal, aki arra figyelmeztetett, hogy mivel a 2011-es esztendő igen szépnek ígérkezik, toljuk ki az időpontot az év végéig. Így a primőröket is bemutathatjuk.
A szeptemberi szegedi bortéren már Kőrizs Imre és Ercsey Dániel is azzal a szájjal kóstolta az alföldieket, hogy milyen tételeket javasolnának bemutatni. Közös bölcsességgel 52 tételt jelöltünk, amiből 25-öt szándékoztunk magunkkal vinni a fővárosi borbemutatóra.
[...]
A hagyományt tovább öregbítve, idén a barack és az abból készült hungarikum, a barackpálinka játssza a főszerepet a VII. Budapesti Pálinkafesztiválon, május 10-13 között.
A látogatók az elmúlt évekhez hasonlóan ismét több száz párlat közül válogathatnak, de a tavalyi nagy sikerre való tekintettel elkészül ismét az év pálinkája, ezúttal barackból. Magyarország pálinkafőzőinek közös blendjét először a Budai Várban kóstolhatja meg a közönség.
Tavaly a Budapesti Pálinkafesztiválon új sorozat vette kezdetét: a rendezvényt tematizálták a szervezők a pálinka legfontosabb alapanyaga, a gyümölcs szerint. Elsőként a szilva mutatkozott be, idén pedig a barack kerül a középpontba. 2012 tehát a barack éve lesz!
[...]
Sonkás csirkemell medvehagyma szósszal
könnyű, gyors recept medvehagyma rajongóknak
Itt a medvehagyma szezon! A népnyelvben sási-, porosz- vagy kígyóhagymaként, sajamásként ismert medvehagyma hajtásai a Mecsekben kora tavasszal bújnak elő. Az ízletes, fokhagymaillatú növény leveleit sokféleképpen felhasználhatjuk.
Erdeink aljnövényzetében március végén, április elején már szedhető a medvehagyma (Allium ursinum). Egyetlen veszélye, hogy ránézésre könnyen összetéveszthető a gyöngyvirág mérgező leveleivel, de szerencsére a medvehagyma erős fokhagymaillatot áraszt. A piacokon csokorba kötve árusítják.
Pincemester
Borkén
Hosszú bor