Blum János

1953-
Blum János

Blum Pince - Borozó Vendégház
(Villány)

Borvidék:
Villányi borvidék


Szakmai múlt:Páneurópai Aranyérem, Baranya Megye Önkormányzat által nyújtott Kitüntető Díj (A megye idegenforgalmának fejlesztésére)

Munkássága:1970-es évek elején édesapjával kezdett el borral foglalkozni. Ekkor még egy pincével rendelkeztek a villánykövesdi pincesoron, ahová már az 1980-as évek elején kisebb csoportokat fogadtak. Igaz, ebben az időben még csak fennállókádakhoz támaszkodva, zsíros kenyérrel és 1 -2 fajta borral tudták kínálni a vendégeket. A Blum Pince mára már 5 pincére gyarapodott Villánykövesden ahol 200 főt tudnak vendégül látni hideg és meleg étkezéssel egybekötött borkóstolóra. Három éve a villányi pincesoron is jelen vannak, ahol 50 főt tudnak kiszolgálni. A villányi borozóhoz tartozik még egy mediterrán hangulatú vendégház is.

Ars Borétika:"A bor a szőlő és a napfény örökös szerelmének gyümölcse! "


Cimkék: Blum János, Blum Pincészet