Történelem: Villány már a történelem előtti időkben lakott volt, amit bronzkori leletek is tanúsítanak. A szőlőművelés eredete feltételezhetően a keltákig, bizonyíthatóan a rómaiakig nyúlik vissza. A Szársomlyó hegy oldalában feltárt római kori oltárkő felirata 50 ha szőlőtelepítést dokumentál.

Honfoglalás után a területen a Kán, Kalán és a Bor nemzettség telepedett le. Később valószínűleg királyi birtok volt.
A tatárdúlás után a magyarság elsősorban a várak (ezen a borvidéken Siklós és Szársomlyó) környékén művelte a szőlőt. Erre utal, hogy IV. Béla király 1247-ben, a szársomlyói vár alapítólevelében, említi Harsány határát a szőlőkkel.

A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, de a szőlőtermesztés nem szűnt meg, mert a közeli falvak lakói a villányi szőlők egy részét tovább művelték. A mohácsi vész idején a terület Perényi Péter tulajdonában volt. Az elpusztult magyar faluba a törökök szláv, rác népességet telepítettek. Ők hozták magukkal a Kadarka fajtát, és a héjonerjesztéses vörösborkészítés technológiáját. Az 1687-es győztes nagyharsányi csata után újabb rác (szerb) nemzetiségű lakosokat telepítettek be.

A török uralom alatt elpusztult szőlőterületet gyorsan pótolták, sőt tovább növelték. A megfogyatkozott lakosságot a XVII. század végétől folyamatosan, szervezetten pótolták főleg német nemzetiségűekkel. Betelepülésük jelentős változásokat eredményezett a szőlőtermesztésben és a borászatban. Magukkal hozták "Portugieser" azaz a Kékoportó szőlőfajtát is.

A falvak közelében pincesorok épültek. A kis présházakból nyíltak a rövid, ritkán elágazó nem mély pincék. Itt dolgozták fel és erjesztették a leszüretelt és szekéren álló nagy hordókban odaszállított termést. A Villányi bor egyre nagyobb hírnévre tett szert, jelentős exportárúvá vált.