http://www.borutazo.hu/kep/varos/kep-index.367.jpg
Régészeti leletek bizonyítéka alapján már a római kortól lakott terület. A település első írásos emléke 1294-ből származik, mely Castum Soklos-ként említi. Ezen okirat arra enged következtetni, hogy a település már ekkor rendelkezett várral. A település és a vár birtokosai révén mindig jelentős helynek számított. Először a Gara, majd a Perényi család birtoka. A török támadások során a vár török kézre került. A hódoltság ideje alatt a törökök igyekeztek a saját hitük szerint átalakítani a várost. Erről tanúskodik a mai látható dzsámi, mely 1992-ben történt felújítása után Eurpo-Nostra-díjjal lett kitűntetve. A város a XVIII. században a Batthyány család irányítása alatt indult újra fejlődésnek. 1977-ben nyerte el újra városi rangját. Napjainkban kedvelt idegenforgalmi célpont, a városhoz tartozó Máriagyűd révén pedig országosan ismert búcsújáróhely.

www.siklos.hu

Információk

Régió: Dél-Dunántúl

Terület: 50,92 km2

Népesség: 10 292 fő

Népsürűség: 202,12 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 45.85213º

Long.: 18.2988º

Irányítószám: 7800

Körzetszám: (+36) 72

Látnivalók

Siklósi vár-Vármúzeum

Szentháromság plébániatemplom

Görögkeleti templom

Malkocs Bej dzsámi

Városi Galéria

Máriagyűdi Kegytemplom

Szent Kereszt római katolikus templom

Kerámia Alkotóház

Ferences Rendház

Helytörténeti kiállítás

Borvidék települései

Ajánló 
Siklós - Villányi borvidék
RovattámogatónkUniWEB Plus Kft. 
Programajánló 
TÖLTÖTT KÁPOSZTA FESZTIVÁL
Fesztivál
Cím: 3908 Rátka, Iskola tér 2.
Dátum: 2012-05-18 - 2012-05-20
XI. IVÓ NAP
Gasztronómiai rendezvény
Cím: 3881 Abaújszántó,
Dátum: 2012-05-19
Időpont: 14:00 órától
I. Érmelléki Pincefesztivál
Fesztivál
Helyszín: Padalja-pincesor
Cím: Bihardiószeg (románul Diosig) - ROMÁNIA,
Dátum: 2012-05-20
Időpont: 10:00 - 20:00 óráig
A világ borai, a bor világa tematikus borkóstoló mesterkurzus - CHARDONNAY
Tematikus kóstoló
Helyszín: Hotel Lycium****
Cím: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.
Dátum: 2012-05-24
Időpont: 18:00 órától
DOBOGÓ PINCÉSZET BORVACSORÁJA AZ OROSZLÁNOS BORVENDÉGLŐBEN
Borvacsora
Helyszín: Oroszlános Borvendéglő
Cím: 3907 Tállya, Rákóczi út 23.
Dátum: 2012-05-25
Időpont: 18:00 órától
XVIII. PÜNKÖSDI NYITOTT PINCÉK PALKONYÁN
Nyitott pince
Helyszín: több helyszínen
Cím: 7771 Palkonya,
Dátum: 2012-05-27
Időpont: 9:30 órától
Pünkösdi Borbál
Bál
Helyszín: Polgár Bortrezor
Cím: 7773 Villány, Arany János u. 7.
Dátum: 2012-05-27
Időpont: 19:00 órától
XV. NEMZETKÖZIK KÁDÁRNAP
Rendezvény
Helyszín: Sportpálya
Cím: Erdőbénye,
Dátum: 2012-05-28
TOKAJI BOROK FESZTIVÁLJA
Fesztivál
Cím: Tokaj,
Dátum: 2012-06-01 - 2012-06-03
III. TOKAJI BORKÖRÚT
Borkóstoló
Cím: Tokaj,
Dátum: 2012-06-02
Ki-kicsoda? 
Monyók József

Monyók József
Monyók Pincészet
(Mád)

Borvidék:
Tokaji borvidék

Bakonyi Antal

Bakonyi Antal
Csányi Pincészet Zrt.
(Villány)

Borvidék:
Villányi borvidék

Frittmann István

Frittmann István

Borvidék:
Kunsági borvidék

Várhelyi Péter

Várhelyi Péter

Borvidék:
Tokaji borvidék

Thummerer Vilmos

Thummerer Vilmos

Borvidék:
Egri borvidék

Receptklub 

Medvehagymás fűszervaj
másként, mint máskor

Medvehagymás fűszervaj

A vaj kiváló ízfelvevő, ezért sokféleképpen ízesíthetjük, kedvünk szerint. Többféle ízesítésű fűszervajat is készíthetünk, mely nem csak ízletes, de látványos kiegészítője is grillételeinknek, vagy pirítós mellé is isteni.

[...]
Lexikon 

Megfordulás

Borbetegség, mely során ecetsav és szén- dioxid képződik. A betegséget mikroorganizmusok okozzák, kénezéssel védekeznek ellene. Lásd. még borkősav- és glicerinerjedés.
Ampelosz (Ampelos)

Ampelosz (Ampelos)

(gör. ἄμπελος) Jelentése szőlő, szőlőtő. A görög mitológiában fiatal szatír, egy szatürosz és egy nimfa fia, Dionysos játszótársa, ki midőn egy szilfa ágain ülve, egy felfutó szőlőtőkéből fürtöt szakított, lebukott

Utóíz

A lecsengés során tapasztalhatjuk. Ez a bor lenyelése után a szájban megmaradó íz, amelyet egy késői illatérzés is kísérhet. Tartóssága fontos értékmérő.