A finnek is somlóit ihatnak

2011-06-01 | napló-online | Szerző: Tóth B. Zsuzsa

A Somló és Környéke Borút Egyesület szombati konzuli értekezletén leszögezték a vezetőségi tagok, hogy még több figyelmet kell fordítani a somlói bor marketingjére.

Az ülésre a milánói főkonzul, Dabattisti Fautso hívta meg vadászkastélyába a vezetőséget. Az egyesület korábbi elnöke, Dr. Halla László itt adta át a stafétát az új elnöknek, Simon Jánosnak.

A finnek is somlóit ihatnak

Somló és Környéke Borút Egyesület

Az egyesület, a Somlót Pártolók Társasága, a Somlói Borlovag és Pálinka Klub, valamint a Somló Kabinet vezetőinek együttes ülésén a korábbi elnök a közelmúlt eredményeiről szólt, utódja pedig a terveket ecsetelte. Mindketten egyetértettek abban, hogy a korábbinál is aktívabb munkát várnak a vezetőségi tagoktól.



Dr. Halla László úgy fogalmazott, hogy sikerült olyan utódot találni, aki friss erővel folytatja a vezetést. Ígérte, hogy mindenben segítséget nyújt Simon Jánosnak. Továbbá kérte a vezetőségi tagokat, hogy adjanak ötleteket, milyen módon lehetne népszerűsíteni a jövőben a somlói borokat. Leszögezte, hogy bár az egyesület szépen fejlődik és politikai függetlenségét is sikerült megtartania, még több vidéki és külföldi kapcsolatra van szükség.

Szó volt arról is, hogy a Pünkösdi Bortúra idejére a szokásosnál több pincének kell nyitva lennie, valamint minden lehetséges további fórumon meg kell jelennie az egyesületnek céljaik érdekében. Simon János aktívabb munkát kért a tagoktól. Úgy vélte, hogy mivel a hegy környéki települések polgármesterei is szívügyüknek tekintik a feladatokat, a megújulás előtt álló Somlói Kabinet munkája szintén zavartalan lesz. A pártoló társaságot viszont erősíteni kell a jövőben.

Molnár László alelnök elmondta, hogy jól sikerült a pápai agrárexpón való részvétel, legközelebb a keceli bor- és pálinka fesztiválon mutatkozik be az egyesület. Both József Nógrád megyei főkonzul javasolta, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Jeruzsálemi Szent János Szuverin Máltai Lovagrenddel és vegyenek részt a Magyar Világtalálkozón és világszépségversenyen, Kecelen. Továbbá átadta dr. Popper György, a lovagrend miniszterelnöke üdvözletét, aki a két szervezet közti együttműködés lehetőségét vetette fel.

Pápa polgármestere, Áldozó Tamás a város, mint a Somlót Pártolók Társasága tagja nevében mondott köszöntőt és tájékoztatást adott a város fejlesztési terveiről. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az idei évben Pápa és az egyesület szorosabbra fűzze a kapcsolatot. Dr. Bakó Károly kancellár és Dévényi Sándor, az egyesület finn főkonzulja véleménye szerint egy lépés választja csak el a somlói borászokat attól, hogy boraikat a finnországi magyar konzulátuson fogyasszák. Onnan meg csak egy újabb lépés a finn piac.

A szeptember 10-11-i Somlói Napok szervezése kapcsán Bodnár György, a programnak idén helyet adó Somlószőlős polgármestere, somlói borlovag szerint érdemes lenne két napon is tartani főzőversenyt, valamint tűzijáték színesíthetné a programot. Az ülésen szó volt az egyesület olaszországi kirándulásáról is, amelyre a szervezetet önzetlenül támogató milánói főkonzul hívta meg a tagokat.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok