Somlói Juhfark Ünnep – másodszor

2017-08-31 | Hírszerkesztő

A Somlói Juhfark Ünnep helyi borászok összefogásával azért jött létre, hogy egy helyen, egy időben, a legteljesebben megmutassa az érdeklődőknek a borvidék legfontosabb fajtáját. A reprezentatív sétáló kóstolón az érdeklődők megismerhetik az elmúlt 10 év legjobb évjáratainak legkülönbözőbb stílusban elkészített juhfarkjait. Az eseményen 14 borászat vesz részt, szigorú szakmai bírálaton kiválasztott boraival.

Somlói Juhfark Ünnep – másodszor

Mi tesz egy borvidéket kiemelkedővé? A Somlónak a legkiválóbbak közé tartozó termőhelyei és jól kommunikálható, unikális fajtái vannak, évszázados bortermelői tradíciókkal, a legkorszerűbb technológiával, és elkötelezett borászokkal. Minden megvan ahhoz, hogy ezt a borvidéket világviszonylatban is a legnagyobbak között tartsák számon. De az is kell, hogy az itteni termelők ezt tudatosítsák magukban, hangsúlyozzák a csak rájuk jellemző különlegességeket, és boraikat összehangoltan, közösen is a közönség elé tárják. Ezért született meg a Somlói Juhfark Ünnep, amelyet szeptember 23-án már második alkalommal rendeznek meg Somlójenőn, a Tornai Pincészetben: egyszerre, egy helyen 14 borászat 26 tétele kóstolható meg. Kizárólag juhfark, amelyeket szigorú bírálati követelmények alapján válogattak az előzetes zsűrizésen, külső szakértők részvételével.  



A juhfark a Somló fajtája. Itt született, itt érzi legjobban magát, az itteni juhfark produkálja a legjobb eredményeket a nagy világversenyeken. De nem könnyű a legjobbat kihozni belőle. Vékonyhéjú, nehezen termeszthető szőlő. Fürtjének felső része széles, majd gyorsan elvékonyodik, és alul visszakanyarodik. Itt megül a hajnali pára, ami könnyen a károsodásához vezet. Különleges bánásmódot igényel, de az egészséges, jó minőségű szőlőből készített bora igazi különlegesség.

A Somló egyedi, vulkanikus talaja és éghajlata tökéletesen megfelel ennek a fajtának. Egy jó évjáratban szüretelt juhfark 2-3 évesen kerül a csúcs közelébe, és jó pár évig a legjobb formáját mutatja. Ez savainak, gazdag beltartalmi értékeinek és viszonylag magas alkoholtartalmának köszönhető. Az igazi különlegességek az áztatott, finomseprőn tartott, hosszan érlelt, testes tételek, de kiemelkedő minőséget ad könnyedebb, reduktív eljárással készült változata is. Beszédes tény, hogy a világ egyik legbefolyásosabb borversenyén, a londoni International Wine Challenge-en a Tornai Pincészet éppen juhfarkkal ért el olyan eredményt, amilyenre még nem volt példa a verseny több évtizedes történetében: ugyanarról a borvidékről ugyanaz a fajta az utóbbi három évben zsinórban elnyerte a legmagasabb elismerést, a Trófea díjat.

A fajta egyedülálló bemutatója a Somlói Juhfark Ünnep. Legalább négy okból. Reprezentatív, hiszen megkóstolhatók az elmúl 10 év legérdekesebb tételei. Személyes és hiteles, mert a borok készítői kínálnak, és mesélnek az egyes tételekről, válaszolnak a kérdésekre. Nem megismételhető, mert a borokkal együtt élvezhető a Somló összetéveszthetetlen varázsa is. És érdekes kiegészítő programok, workshopok, vezetett somlóhegyi kóstoló-túra és pincelátogatás teszi még színesebbé az eseményt. A szervezők Budapestről külön buszjáratot is indítanak, és gondoskodnak a vendégek oda-visszajuttatásáról a környékbeli szálláshelyekről.

Részletes program: http://www.tornaipince.hu/hu/hirek/ii-somloi-juhfark-unnep

Résztvevő pincék: Barcza Pincészet, Bogdán Birtok, Fekete Pince, Géró Péter, Hegedűs- Szabó Pincészet, Kolonics Károly, Kőfejtő Pince, Kreinbacher Birtok, Somlói Vándor, Spiegelberg Borpince, St.Margit Pince, Szabó Pincészet, Szóló Szőlő, Tornai Pincészet

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok