Lexikon
Hubertus
Vörösbarna színű, kellemesen kesernyés ízű likőr. Zamatképző anyaga narancshéj és fűszerek kivonata.
A St. Hubertus a vadászok védőszentjéről elnevezett klasszikus magyar likőr, mely immáron 101 éve készül titkos receptúra alapján. Javasolt fogyasztási mód: jégre töltve.Alkoholtartalma 40%.
Ki-kicsoda
Bock József
A Pécsi Zippernovszki Károly gépipari technikumban tanulta ki a lakatos szakmát. 1992-ig a Villányi Mezőgépnél dolgozott művezető-gyártáselőkészítő munkakörben.
1958-ban édesapja visszavásárolta azt a szőlőterületet, amely már 1850-ben is a család
Blum János
1970-es évek elején édesapjával kezdett el borral foglalkozni. Ekkor még egy pincével rendelkeztek a villánykövesdi pincesoron, ahová már az 1980-as évek elején kisebb csoportokat fogadtak. Igaz, ebben az időben még csak fennállókádakhoz támaszkodva,
Bodnár Sándor Dr.
Teljes életre törekedett, amit igazol az, hogy 1972-ben az I. Borvilágversenyen (Budapest) bírálóként tevékenykedett, 1987-ben egyetemi doktori címet szerzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. 1987-ben megszervezője volt a Tokaj Vinum Regum
Balaton borrégió»
Badacsonyi borvidék, Balaton-felvidéki borvidék , Balatonboglári borvidék , Balatonfüred – Csopak borvidék, Nagy-Somlói borvidék, Zalai borvidék,
Duna borrégió»
Csongrádi borvidék , Hajós-Bajai borvidék, Kunsági borvidék,
Felső-Magyarország borrégió»
Bükki borvidék, Egri borvidék, Mátrai borvidék,
Felső-Pannon borrégió»
Ászár-Neszmélyi borvidék, Etyek-Budai borvidék , Móri borvidék, Pannonhalmi borvidék, Soproni borvidék,
Pannon borrégió»
Pécsi borvidék , Szekszárdi borvidék, Tolnai borvidék, Villányi borvidék,
Tokaj borrégió»
Tokaji borvidék,










