A Szekszárdi borvidék új arca

2016-11-26 | Hírszerkesztő

A Szekszárdi borvidék pályázat keretében választotta ki új arculatát. A friss és modern, de a hagyományokat is tiszteletben tartó terv nyertesét a borvidék képviselői és a pályázatot lebonyolító ArtHungry.com által felkért zsűri közösen választották ki.

A Szekszárdi borvidék új arca

A tervezők 2016. október 10-28. között dolgozhattak az elképzeléseiken, majd azokat feltöltötték az ArtHungry.com oldalára. Ezek közül a tervek közül választotta ki a zsűri, hogy kié legyen a nyertes pályamű, illetve ezzel párhuzamosan, sőt egészen november 20. (vasárnap) éjfélig a közönség is szavazhatott a kedvencére.



A zsűri tagjai Auth Attila, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, Laki Eszter tervezőgrafikus, Tábori-Simon José, az ArtHungry.com művészeti vezetője, valamint Eszterbauer János borász, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke, ifj. Heimann Zoltán és ifj. Vida Péter borászok voltak.

November 21-én került sor a nyertes és a közönségdíjas kihirdetésére, a díjak átadására a Hygge rendezvényhelyszínen tartott zártkörű eseményen, ahol a Szekszárdi borvidék borait is kóstolhatták a meghívottak.

A győztes pályamunka (amelynek a díja 500.000 Ft) nyertesei Lakosi Krisztián és NagyDániel lettek, aki a borvidékkel közösen dolgoznak tovább az új arculaton.

A közönségdíjat, amely egy borkóstolóval és dűlőtúrával egybekötött hétvége a Szekszárdi borvidéken, Kun Bianka és Juhász Franciska kapták, akikre 170-en voksoltak az ArtHungry.com oldalán.

 Ifj. Heimann Zoltán a Szekszárdi Borászok Céhének képviseletében így foglalta össze, hogy miért is volt fontos a borvidék számára ez a pályázat: „A Szekszárdi borvidék kommunikációjának egyik alapköve ez az új arculat. Kerestük a jó felismerhetőséget, az időtállóságot, a letisztultságot: Lakosi Krisztián és Nagy Dániel munkája felelt meg a legjobban. A további felelősségünk és feladatunk az, hogy erre az arculatra építkezzünk: már készül a borvidéki térképünk, szeretnénk még ismertebbé tenni a szekszárdi palackba töltött három borunkat, a szekszárdi bikavért, kadarkát és kékfrankost. A cél az, hogy a boraink minőségét és kommunikációját is európai szinten mérjük.”

 A pályázat lebonyolításában résztvevőArtHungry.com művészeti vezetője, Tábori-Simon José szerint jó döntés volt a nyílt pályáztatás: „Nagy örömünkre – a több mint 140 nevezés között – feltöltésre került sok minőségi pályamunka is, jól működött, hogy egy szakmai közösségi felületen kellett prezentálnia az alkotóknak. A 30-as shortlistbe szavazott munkákból először kilencet, majd kettőt emelt ki a zsűri, amelyek közül végül a Szekszárdi Borászok Céhe választotta ki a nyertest. Véleményem szerint a Szekszárdi borvidék végre egy mai, vagány és modern új arculatot kapott, jól azonosítható, erős logóval.”

 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok