Egységes palackban a szekszárdi borok

2013-09-18 | mno.hu | Szerző: MTI

A palackos borok egységes megjelenéséről állapodtak meg hétfőn szekszárdi borászok, borászokat tömörítő szervezetek és a város önkormányzata, három szekszárdi borfajtát már jövőre egységesen hozhatnak forgalomba.

Egységes palackban a szekszárdi borok

"A szekszárdi borok piaci részesedésének növekedését várják a most elfogadott megállapodástól."

A megállapodást közel kétórás vita után Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke,  Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Heimann Zoltán, a szekszárdi borvidéki hegyközségi tanácsának elnöke, Kővári László, az önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke, valamint hét borász – köztük Vesztergombi József, Takler Ferenc és Vida Péter – írta alá.



Heimann Zoltán az aláírást megelőzően elmondta: a következő öt évben évente százezer palack szekszárdi kadarkát, kékfrankost és bikavért terveznek elsősorban hazai piacra vinni. Az elképzelések szerint a kadarkát legalább 2000, a kékfrankost legkevesebb 3000, a bikavért pedig 3500 forintos palackonkénti áron kínálnák. A legkisebb mennyiség, amellyel egy borász részt vesz a közös megjelenésben, ezer palack lehet.

A most elfogadott palackforma a burgundi borok tradicionális megjelenésére hasonlít, a szekszárdi változaton szalagvonalban lesz olvasható a Szekszárd név, és feltüntetik  a város címerét is.

A megállapodás szerint a tételekről az ilyen bort forgalmazó borászok vakkóstolással, 75 százalékos többséggel döntenek majd, és lehetőséget adnak az utólagos analitikai ellenőrzésre is. Az a borász, aki nem az elfogadott bort palackozza, öt évig nem forgalmazhatja az egységes szekszárdi bort.

Eszterbauer János az MTI-nek elmondta: a szekszárdi borok piaci részesedésének növekedését várják a most elfogadott megállapodástól, amelyhez várhatóan többen csatlakoznak majd. Megjegyezte azt is, hogy az egységes megjelenés mögött szigorú minőségvédelmi rendszert alakítanak ki.

Heimann Zoltán közlése szerint jelenleg közel tízmillió palack szekszárdi bor kerül elsősorban magyar piacra; a palackos szekszárdi borok aránya az utóbbi évben megkétszereződött. Mint a hegyközségi tanács elnöke elmondta, a magyar borvidékek közül eddig csak a tokaji jelent meg egységes palackkal. Közölte azt is, hogy idén az átlagosnál 20-30 százalékkal kevesebb, de jó minőségű termésre számítanak a történelmi borvidéken. Új jelenség, hogy a fürtökön eltérő a szemek érettsége, a savak ugyanakkor megmaradtak, és a cukortartalom sem olyan magas, mint a korábbi években.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok