Oklevelek először az 1200-as években "Soccoruként" említik. Feltehetőleg innen ered a Sokoró dombság elenevezése is. A település már az Árpád-korban a Pannonhalmi Apátság birtokához tartozott. A török időkben teljesen elpusztult. A XVIII. században újra benépesült. A jobbágyfelszabadítást évekig tartó pereskedés követte, mert a falu nem tudott az apátsággal megegyezni a földek tulajdonjogán. A lakosság mindig is szőlőművelésből élt. A filoxéra vészt követően a parasztság megélhetési gondokkal küszködött, sokan a jobb sors reményében Amerikába vándoroltak ki.

A II. világháborút követő földosztás és szövetkezetekbe tömörülés sem hozta el a várt fellendülést. 1957-ben egyesült a sokorópátkai termelőszövetkezettel. Az így létrejött Mgtsz. a hibás gazdálkodás következtében az 1980-as évek elejére teljesen elszegényedett. 1990-ben, a rendszerváltást követően a közös tanácsi irányítás alatt lévő tsz. két gazdasági egységre szakadt. Ettől az időtől a falu ismét önálló közigazgatással rendelkezik.