Történelem: Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelőtt virágzó szőlőkultúra volt Badacsony környékén, de feltehetőleg már a kelták korában is voltak szőlőültetvények a vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres hadiútja Aquincumba. A nagyobb szőlőtelepítések Probus császár nevéhez fűződnek. Ezekre az időkre emlékeztetnek a szüreti motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok, szobrok.
A honfoglaló magyarok már ismerték a szőlőt, a bort és ennek megfelelően mint értéket adományozták a későbbiekben. Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentős része egyházi kézbe került.

A XVIII - XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett.

A filoxéravész utáni rekonstrukció során a szőlőtermesztés technológiája e borvidéken is jelentősen megváltozott. Ekkor építették a várfalnak is beillő támfalakat az erózió megakadályozására.

A szürke csuhás szerzetesek egy francia eredetű fajta, a Pinot noir, borát helyi különlegessé emelték. Ennek köszönhetően ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát néven. Különleges évjáratokban a bogyói betöppednek, sőt aszúsodhatnak is. Ekkor különleges természetes csemegebor készülhet belőle.

A másik e termőhelyről elhíresült fajta a Kéknyelű. Ez a fajta tiszta ültetvényben ritkán fordult elő, mert nővirágú, ezért rosszul termékenyül ezért a Budai zöld fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel bornak, ami a Kéknyelű nevet viselve jelent meg.