Alcsútdoboz

kep-index.133.jpg

A telelpülés közelében található a középső bronzkórból származó földvár, a Pogányvár. Feltételezések szerint a a terület már a Krisztus előtti II. évezredben is a vatyai kultúra népeinek fontos szállásterülete volt. Első okleveles emítése 1365-ből származik. Alcsút már a XII. századi adóösszeírásban is mint nemesi falu szerepelt, adófizetési kötelezettsége nem volt. A XVII. században, a 15 éves háború során teljesen elpusztult. 1663-ban a pálos rend lépett fel birtokigénnyel, és jobbágyi sorba taszítani a falut. A nemesek érdekeit Komárom vármegye igyekezett megvédeni. A falu és a pálosok 90 évnyi civakodás után egyeztek csak meg.

1819-ben József nádor vásárolta meg az uradalmat. Ő kezdett a Váli-völgybe különleges növényeket telepíteni, ezzel megteretette a mai, közel 70 hektáros arborétum növényvilágát. Már a XVIII. században jelentős volt a környéken a szőlőtermesztés, mely az uradalom bevételeinek nagy részét is adta. 1819-27 között megépült Pollack Mihály tervei alapján Magyarország egyik legszebb klasszicista kastélya. A körülötte elterülő 44 hektáros angolparkba a királyi udvari kertész irányítása alatt több száz fajta egzotikus és hazai növényt ültettek. Ma a park az arborétummal együtt természetvédelmi terület és madárvédelmi rezervátum.

A II. világháborút követően a kastélyt és vele együtt a parkot és az arborétumot is államosították. A durva és tudatlan állami irányítású fosztogatás során a Habsburg család kastélyban őrzött értékes levéltára a helyszínenmegsemmisült. A kastélyban és az udvari pavilonokban állami gyermekotthont hoztak létre. 1950-ben Alcsút és Vértesdoboz Alcsútdoboz néven egyesült. 1996-ban a település határában található festői szépségű Mária-völgyben nyitották meg a régi uradalmi épületekből kialakított Pannónia Golf és Country Clubot

www.alcsutdoboz.hu



Információk

Régió: Közép-Dunántúl

Terület: 50,71 km2

Népesség: 1 504 fő

Népsürűség: 29,66 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 47.42577º

Long.: 18.60256º

Irányítószám: 8087

Körzetszám: (+36) 22

Látnivalók

Habsburg-kastély

Uradalmi épületek

Római katolikus templom

Református templom

Kápolna

Klasszicista stílusú óvoda épület

Klasszicista stílusú iskola épület

Tűzoltó mászótorony

Arborétum

Programok